Hihetetlen: így szelik át 10 nap alatt az országot kerékpárral

HelloVidék   
  Megosztom
Hihetetlen: így szelik át 10 nap alatt az országot kerékpárral

Különleges kerékpárverseny rajtol augusztus 20-án. Több száz bringás szeli át 10 nap alatt Magyarországot egy 1200 kilométeres távon, a legmagasabb hazai hegycsúcsokat is érintve.

Augusztus 20-án rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot.

Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.

A Hungarian Divide egy olyan különleges teljesítménytúra, ahol előre meghatározott nyomvonalat követve a nyugati határtól a keletiig, az Őrségből Sátoraljaújhelyig szelik át az országot a nevezők. Megjárják a Balaton Felvidéket, hogy a Bakonyon át eljussanak Budapestre, majd az Északi-Középhegységen át folytassák az útjukat a szlovák határig.

A teljes táv 1200 km hosszú, melyet maximum 10 nap alatt kell megtenni. Ennek azonban csupán 30%-a lesz aszfalton, az út legjava földes utakon, erdei ösvényeken fog vezetni. A nehéz terepviszonyok mellett eközben 20 ezer méternyi szintemelkedést kell a bringásoknak leküzdeniük, ami majdnem annyi, mintha valaki két és félszer felmászna a Himalája 8848 méteres csúcsára.

Ezek után nem is meglepő, hogy hazánk legmagasabb pontját, a Kékestetőt is érinteni fogják a túrázók. Az 1014 méteres magasságig feljutni frissen is kihívás, de a Hungarian Divide résztvevőinek ekkor már 900 km megtétele lesz a lábukban.

Nincs szerelő, szakács és navigátor

A teljesítés nehézségét fokozza, hogy külső segítséget nem vehet senki sem igénybe. Azaz, a mindenki által elérhető boltokat, éttermeket, kempingeket használhatják, de minden ruhát, alvó alkalmatosságot maguknak kell a kerékpáron vinniük és az esetlegesen felmerülő technikai problémákat is tudniuk kell orvosolni.

A nyomvonalat a navigációs eszközükre töltve kell boldogulniuk a résztvevőknek, semmilyen egyéb módon nem lesz jelölve, hogy merre kell menniük.

Imádjuk a kihívásokat, a hagyományos kerékpárversenyek hangulata azonban nem ragadott meg minket. Egy olyan eseményt szerettünk volna szervezni, amihez fogható eddig nem létezett Magyarországon. A versengés helyett a közös élményre, a kalandra helyezzük a hangsúlyt és azt szeretnénk, hogy a Hungarian Divide-ot évekig emlegessék, akik részt vettek rajta. Tavaly tartottuk az első eseményünket, a 5 Peaks 500-at, idén pedig megszoroztuk kettővel a távot. Ez azonban nem törte meg az emberek lelkesedését, sőt! Tavaly közel 50 indulónk volt, akik fele külföldről érkezett - skót, spanyol, sőt még ausztrál résztvevőnk is volt. Idén a vírushelyzet miatt a túrázók nagy része magyar, vagy a környező országokból érkezik, ám ennek ellenére is több mint 110 indulónk lesz augusztus 20-án!

- mondta Gangel Marcell, a Bikepacking Hungary alapítója és a Hungarian Divide főszervezője.

Saját határaik mellett az országot is megismerhetik

Egy ilyen túra rengeteg szépséget is rejt magában. Itt önmagában a teljesítés a cél, így vetélytársak helyett bajtársként tekintenek egymásra az indulók. A teljesítménytúra lehetőséget ad arra, sőt, megköveteli, hogy mindenki a saját tempójában tekerjen, így itt nincs jelen sok, a hagyományos kerékpárversenyekre jellemző veszélyforrás - mint a hatalmas tömegrajtok és gyors sprintek. Ahhoz persze, hogy az 1200 km-t a meghatározott szintidőn belül, azaz 10 nap alatt teljesíteni lehessen, nem szabad sokat lazsálni, de a legszebb csúcsokon pár fotó, a legjobb éttermekben pedig egy-egy finom ebéd vagy vacsora beleférhet az időbe. Így a saját határaik mellett az országot is megismerhetik a nevezők.

Mi kell a teljesítéshez? Elsősorban erős lábak. A leggyorsabbak valószínűleg 4 nap alatt fognak célba érni úgy, hogy összesen csupán 2-6 órát alszanak. Azok, akik komótosabb tempóra készülnek és 8-9 nap után szeretnének megérkezni, legalább napi 10-14 órát fognak nyeregben tölteni. Tökéletes kerékpár pedig nem létezik erre az eseményre. Bármivel el lehet indulni, megkötés ezzel kapcsolatban nincs, a terepviszonyokat tekintve viszont csak a mountain bike-ok és a gravel kerékpárok jöhetnek szóba. Közülük a mountain bike-ok ugyan kényelmesek, de nehezebbek.

Online élőben követhetőek a bringások

További különlegesség, hogy a Hungarian Divide lesz Magyarország első olyan kerékpáros eseménye, melyen az indulók GPS alapú követőket kapnak. A “dotwatching” - avagy pontvizslatás - az ultratávú futó- és kerékpárversenyek során más országokban már megszokott tevékenység. A családtagok, barátok, szurkolók egy weboldalon élőben követhetik az indulók haladását. A hasonló programokon általános jelenség, hogy a rajongók egy-egy szakaszon elkísérik a nekik legszimpatikusabb indulót. A szervezők erre még nem számítanak, de a sportág fejlődésével ez is csak idő kérdése.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

kerékpár

bicikli