Lenyűgöző látvány: képeken a debreceni virágkarneválon felvonuló kocsik

MTI   
  Megosztom
Lenyűgöző látvány: képeken a debreceni virágkarneválon felvonuló kocsik

A kompozíciók a környezetvédelem fontosságát és a természet szeretetét, az elődök, a hagyományok tiszteletét, valamint az összetartozás érzését jelenítik meg.

Korábban mi is megírtuk, hogy bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be.

Miután az idén az érdeklődők nem felvonulás közben, távolról látják a kocsikat, hanem közvetlen közelről szemlélhetik meg, olyan növényeket, virágokat használtak, amelyek színesebbek, részletgazdagabb, önmagukban is egyfajta virágkötészeti alkotások.

Fotókon most mutatunk néhányat közülük:

Az Együtt vagyunk! - Szent László öröksége nevű virágkocsi

Az AKSD hulladékgazdálkodási vállalat Felelősséggel a mindennapokban nevű virágkocsija

A Trianon 100, a Debrecenbe kéne menni és a Szent Korona nevű virágkocsi

Fotók: MTI, Czeglédi Zsolt

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

debrecen

virágkarnevál