Elképesztő, mi került horogra: idegen halfajt fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében

HelloVidék   
  Megosztom
Elképesztő, mi került horogra: idegen halfajt fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében

A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a horgászok segítségét kéri, mert ismét egy idegenhonos halat fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében. A közösségi oldalon megjelent felhívás alatt szorgalmas találgatás kezdődött, hogy vajon mi lehet ez a furcsa kinézetű példány - írja a likeBalaton.hu.

Ahogy a portál írja, kukorica-giliszta csalival fogott egy ismeretlen kinézetű halat augusztus közepén egy sporthorgász a Hévízi-tó kifolyó vizében, a Gyöngyös-patak szakaszán. A Magyar Haltani Társaság szakértőihez fordult, hogy segítsenek tisztázni, milyen fajta lehet. Gyorsan ki is derült, hogy a hal a tűzfejű tarkasügérnek, illetve annak a hibridjének egy sötétebb színezetű hím példánya.

A Közép-Amerikából származó díszhalat a haltanti társaság már közelről ismerte. Egy felelőtlen akvarista engedhette szabadon, és már korábban is láttak ilyet a Hévízi-tó elfolyó vizében, ahol azóta meg is honosodott. Sajnos a Balaton közelében nem ez az egyetlen idegenhonos faj, amelyik szaporodik is. Ezen a kifolyón és annak vízgyűjtőjén is több ilyenről tudnak a szakemberek

- számolt be róla a portál.

Mint írják, először 2015 februárjában és márciusában végeztek a Hévízi‐tó fölös vizét elvezető lefolyó csatornában éppen azért faunisztikai vizsgálatokat, hogy kiderüljön, milyen nem őshonos halak élnek itt. A vizsgálat során több, magyarországi természetes vízben addig ismeretlen halfajt mutattak ki. Az afrikai és közép‐amerikai eredetű fajok feltételezhetően akvaristák illegális telepítése következtében kerültek be a vízfolyás felső, télen is 24°C‐nál melegebb szakaszára.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt arra kéri a horgásztársakat, hogy

ha ilyen, vagy hasonló fajokat fognak, küldjék el a fogást a Magyar Haltani Társaság és Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. részére. Nem ismeretlen előttük, hogy évek óta élnek egyes idegenhonos díszsügérfélék a Hévízi-kifolyó alatti meleg vizes csatornákban, de szeretnénk nyomon követni az esetleges változásokat akár méret, akár fajok terén.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

halszörny

fogás

horgász

horgászat

hévízi-tó

balaton

horgászok