Országszerte várják a madárbarátokat: adatgyűjtéshez kérik a lakosság segítségét

HelloVidék   
  Megosztom
Országszerte várják a madárbarátokat: adatgyűjtéshez kérik a lakosság segítségét

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora hazánk BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME országszerte 18 megyében és Budapesten, 48 helyszínen (ezek száma még emelkedhet a hét folyamán) várja az érdeklődőket a hétvégén, ezekről az egyesület honlapján lehet tájékozódni.

Az évenkénti összesített eredmények elképesztő számokat mutatnak:

tavaly 35 ország, 1089 helyszínén több mint 4,2 millió madarat figyelt meg a közel 29 ezer résztvevő.

Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly mindhárom kategóriában dobogósak lettünk.

Az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak szervezett helyszíneinken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait! Aki így szeretne hozzájárulni Magyarország minél sikeresebb EMN részvételéhez:

  • jegyezze fel a megfigyelés helyszínét (település + MEGYE!), a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát (ha nem ismeri a fajokat, csak a számukat), esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását;
  • ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapoldaláról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon október 4-e vasárnap 16 h-ig (elektronikus űrlap)

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap 16-17 h között összesítik, majd 17 h-kor továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan már másnap, hétfőn (október 5-én) ad hírt az egyesület.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madár

madárvonulás

adatgyűjtés

magyar madártani és természetvédelmi egyesület