Ismét házasodnak a gazdák: ekkor indul a műsor új, rendhagyó évada

HelloVidék   
  Megosztom
Ismét házasodnak a gazdák: ekkor indul a műsor új, rendhagyó évada

Október 19-én indul a Házasodna a gazda című népszerű műsor, ahol ebben az évadban egy gazdasszony és négy gazda szerelmi életét követhetjük nyomon. Kiderült az is, hogy milyen meglepetéseket tartogat a megújult műsor.

Október 19-én indul a Házasodna a gazda című népszerű televíziós műsor, ahol ebben az évadban egy gazdasszony és négy gazda szerelmi életét követhetjük nyomon. Betti, Peti, Szabolcs, Roland és Pisti gazda kalandos társkeresését Nádai Anikóval kísérhetik végig a nézők minden hétköznap 21:05-től az RTL Klub műsorán.

Azt már megtudhattuk, hogy újdonságra is számíthatunk, hiszen idén nem egy külső helyszínen randiznak majd az újdonsült párok, hanem saját otthonaikba érkeznek a gazdákhoz a kiválasztott nők és férfiak.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

házasodna a gazda

televízió

tv

rtl