Búcsúzik Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója: ő lesz az új direktor

HelloVidék   
  Megosztom
Búcsúzik Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója: ő lesz az új direktor

Több színházban is új igazgatóval indul a következő év. A szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatójának lejárt a szerződése, ezért februártól más látja el a posztot. Egerben pedig a Gárdonyi Géza Színházban lesz változás.

A portál információi szerint Jordán Tamásnak, a Weöres Sándor Színház alapító igazgatójának szerződése 2021. január 31-én jár le. A Kossuth-díjas színművész nem indult újra az igazgatói posztért. Február elsejétől ezért Szabó Tibor színművész lesz a színház igazgatója, akinek kinevezését egyhangúlag szavazta meg Szombathely önkormányzatának közgyűlése.

A kiírt pályázatra Harsányi Sulyom László rendező és Szabó Tibor, a szombathelyi társulat színművésze adta be a pályázatát. A pályázatokat elbíráló szakmai bizottság is Szabó pályázatát támogatta nagyobb arányban és a társulat nagy többsége is rá szavazott.

A színházi híreket közlő portál szerint az egri Gárdonyi Géza Színházban is változás lesz a vezetőséget tekintve. A közgyűlés döntées alapján az igazgatói posztot Szőcs Artur, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője nyerte el.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

színház

igazgató