Hajóval kereste a rendőrség: eltévedt egy horgász a sűrű ködben

HelloVidék   
  Megosztom
Hajóval kereste a rendőrség: eltévedt egy horgász a sűrű ködben

Vasárnap kora este a Duna mohácsi szakaszán egy horgász a leszálló köd és sötét miatt eltévedt, nem találta sem a partot, sem a kikötőbe vezető útvonalat vagy irányt - írja a bama.hu.

Ahogy a portál írja, a mohácsi hivatásos tűzoltók először a kompkikötőben majd a Szabadság térnél, a Duna töltésen megkülönböztető fény- és hangjelzést működtetve, valamint fényárbóc segítségével igyekeztek irányt mutatni a vízen rekedt, eltévedt horgásznak.

Ezzel egy időben rendőrségi hajóval is a keresésére indultak. A rendvédelmi szervek segítségével az eltévedt horgász a partra talált és a kikötőhelyére érkezett. Személyi sérülés nem történt, kár nem keletkezett.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

köd

horgász

horgászat

rendőrség

duna

mohács