Hatalmas bevételkiesés a járvány miatt: nem tudni mikor nyit újra a cserkeszőlői fürdő

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas bevételkiesés a járvány miatt: nem tudni mikor nyit újra a cserkeszőlői fürdő

Biztatóan indult a tavalyi év Cserkeszőlőn, közel húsz százalékos vendégszám növekedést értek el az első két hónapban. A járvány kirobbanása viszont átírta a terveket, december végéig 505 millió forintos bevételkiesés könyvelhettek el. Az önkormányzat igyekezett megtartani a dolgozóit, tavasszal karbantartásra, felújításra fordították az időt a fürdő és gyógyászati központban - írta meg a szoljon.hu.

Rendkívüli időszak áll a hátunk mögött, annyi minden történt az elmúlt tizenkét hónap alatt, mint máskor tíz év alatt sem az önkormányzatnál. Már 2020 elején látszott, hogy a novemberben és decemberben befektetett energia megtérült, akkor az árbevételünk is jelentősen növekedett

- mondta a portálnak Varga Attila polgármester. Hozzátette, a biztató tendencia márciusban egyik pillanatról a másikra megszűnt, a március 15-i hosszú hétvége után úgy döntöttek, bezárják a fürdőt.

Március 14-én és 15-én összegzett adatok napi közel két millió forint mínuszt mutattak, felelőtlenség lett volna tovább nyitva tartani. A veszteséget minimalizálni kellett. Akkor még nem kifejezetten az egészségügyi problémák jelentkeztek, inkább a vendégek bizalmatlansága volt jellemző

– hangsúlyozta, majd hozzátette, végül ez bizonyult a megfelelő döntésnek, hiszen így a települést akkor még elkerülte a koronavírus és sikerült a gazdasági egyensúlyt is megtartani. Tavasszal három hónapon át nem fogadtak vendégeket, addig elvégezték a felújításokat.

Az előző vezetés kevésbé törődött a karbantartással és felújításokkal, beütemeztük az intézmény biztonságos és normál működéséhez szükségeseket, és a felújításokkal növeltük a vendégek komfortérzetét, kényelmét. Kifestettük a téli fürdőt valamint a gyógyászat épületét, újra fugáztuk a medencéket, a beltéri csúszdához teljesen új lépcső került. Térköveztük a színpad és a téli fürdő előtti teret, az összes faanyagot, padot festettük, a pénztárat új bútorokkal láttuk el. A munkavállalóink nagy részét meg tudtuk tartani. Kivetettük a szabadságokat, akiknek tudtunk feladatot adni visszahívtuk, a többiek állásidőre kerültek

- összegezte a község vezetője. Mint mondja, bár június közepén megnyitotta kapuit a fürdő, a szezon csak egy hónappal később indult be igazán. A nyáron több százezer vendég fordult meg a tiszazugi településen. Szeptember közepéig jó fogalmi adatokról számolhattak be.

Tudtuk, hogy jönni fog a következő hullám, amennyire tudtunk felkészültünk rá. Csökkenni kezdett a látogatók száma, azt is tudni kell, hogy napi ezer vendég alatt nem költséghatékony az üzemeltetés. Novemberben egy nap alig háromszázötven ember fordult meg nálunk. Próbáltunk minél többet behozni a 2020-as lemaradásból, de ismét be kellett zárnunk, még most sem tudjuk mikor nyithatunk, szeretnénk mielőbb, hiszen a tartalékaink végesek

– tette hozzá.

A szakellátás és a gyógytorna jelenleg online üzemel, az egészségügyi dolgozók pedig január végén felvehetik a koronavírus elleni védőoltást Cserkeszőlőn.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fürdő

cserkeszőlő

koronavírus-járvány

járvány

bevételkiesés