Te is meglesheted, milyen volt a középkori Magyarország: ingyenes lett a digitális atlasz

MTI   
  Megosztom
Te is meglesheted, milyen volt a középkori Magyarország:  ingyenes lett a digitális atlasz

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásaira támaszkodva megújították Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről húsz évvel ezelőtt CD-ROM-on kiadott adatbázisát, amely a fejlesztésnek köszönhetően bárki számára elérhetővé vált az interneten.

Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával készült az MTA Történettudományi Intézetében 1993-2001 között. A digitális atlasz a Magyar Királyság részletes térképét mutatja be a középkor végén, azaz az 1500-as évek körüli évtizedekben - olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) keddi közleményében.

A tájékoztatás szerint megtalálható rajta minden olyan település - város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor -, amely akkoriban létezett, és amelynek a fekvését legalább hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani. A fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül feltünteti a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is, az 1498. évi állapot szerint. A térképhez részletes leíró adatbázis kapcsolódik, amely a megjelölt településekre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazza.

A BTK vezetésével végzett munka során a teljes anyag a mai követelményeknek megfelelő térinformatikai környezetbe került át. Mind a korszerű futtatóprogramot, mind az adatbázis továbbfejlesztését - az első kiadáshoz hasonlóan - a Térinfo Bt. végezte.

A megújult adatbázis, amely egy futtatóprogram letöltésével most már bárki számára interneten is elérhető, változatlan eredeti tartalom mellett számos fejlesztést, új elemet tartalmaz. Így például beépült az OpenStreetMap, így az automatikusan megnyílik; belekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell; új térképként jeleníthetők meg az egyes korok között végbement birtokosváltozások; pontosabb lett az adatbázis geometriája és teljesen megújult az adatbázist futtató térinformatikai környezet - írják.

A szoftver használati útmutatója itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

középkor

digitalis térkép