Új lakóval bővült a Nyíregyházi Állatpark: a Zászlósfarkú gereza született

A fél évig tartó vemhesség után, két és fél héttel ezelőtt világra jött utód legfeltűnőbb sajátossága a szüleitől eltérő szín: míg az ivarérett egyedek sötét színűek, a kis újszülött hófehér bundájú - mondta el Révészné Petró Zsuzsa, a park oktatási osztályvezetője.
A sóstógyógyfürdői állatparkban az Európai Fajmegőrzési Program keretében él egy tenyészcsapat, amelynek a kis gereza születésével már öt tagja van. Az apróság szőrzete két-három hónap elteltével fokozatosan fog megváltozni, félévesen már ugyanolyan szőrzettel büszkélkedhet majd, mint a felnőtt egyedek: fekete arcát fehér szakáll keretezi majd, valamint oldalán és farkán is meg fog jelenni a névadó fehér szőrdísz
- tette hozzá a szakember.
A Közép-Afrika egyenlítői területein fekvő bambusz- és esőerdőkben élő majmok nappali életmódot folytatnak és elsősorban levelekkel táplálkoznak. Ehhez alkalmazkodva a gyomruk sokkal inkább a kérődző patásokéhoz hasonlít, mint a többi főemlőséhez, emiatt állatkerti takarmányozásuk speciális, sok lombot és magas rosttartalmú zöldséget fogyasztanak.
A főemlősök legjellemzőbb ismertetőjele, az oldalukon végighúzódó tetszetős fehér sörény nem csak impozáns látványt nyújt, de a helyváltoztatásban is fontos szerepe van: a lombkorona szintjén mozgó állatok kitárt végtagokkal, vízszintes testtel ugranak le a magasból, az oldalukon lévő, zászlószerű szőrgallér pedig ejtőernyőként csökkenti az esés sebességét.
Feltűnő megjelenésük száz évvel ezelőtt csaknem a vesztüket okozta, fehér szőrgallérjukat az afrikai törzsek fejdísz készítésére használták, és Európában is nagy volt a kereslet bundájuk iránt. A hathatós védelmi intézkedéseknek köszönhetően állományaik mára stabilnak mondhatók, de az orvvadászat és az élőhelyek elvesztése napjainkban is veszélyezteti a faj fennmaradását.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)