Mégis lesznek koncertek és fesztiválok: csak így vehetsz részt rajtuk

HelloVidék   
  Megosztom
Mégis lesznek koncertek és fesztiválok: csak így vehetsz részt rajtuk

Ha lesznek is koncertek és fesztiválok a nyáron, akkor is csak azok vehetnek rajtuk részt, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Így aki még nem oltatta be magát, de szeretne ismét egy jót bulizni, kénytelen lesz igyekezni.

A közelmúltban bejelentett enyhítések védettségi igazolványhoz kötöttek. Ennek értelmében pedig augusztus közepéig biztosan szükség lesz a védettségi igazolványra, ha valaki koncertre vagy fesztiválra szeretne menni, írja az origo.hu.

A védettségi igazolványt az kaphatja meg, aki igazoltan koronavírus-fertőzött volt, ebben az esetben az igazolványnak lejárati ideje van, ami fél év, vagy megkapta az oltások valamelyikét. Utóbbi esetben az igazolványon nem szerepel lejárati dátum. Május 3-ig már több mint 4,2 millió ilyen igazolványt gyártottak le, a beoltottak és a koronavírus-fertőzésen átesetteknek is automatikusan postázzák az igazolványokat.

Abban az esetben, ha valaki mégsem kapja képhez a kártyát, a kormányablakoknál időpontfoglalás nélkül intézheti az ügyét.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szórakozás

koncertek

fesztiválszezon

fesztivál

nyár

védettségi igazolvány

koronavírus