Hatalmas meglepetés érte a horgászt: kapitális halszörnyet fogott ki az egyetemista

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas meglepetés érte a horgászt: kapitális halszörnyet fogott ki az egyetemista

Elképesztő fogassülőket fogott ki május első hétvégéjén Kormanik Olivér, nem csoda, hogy szinte felrobbant az internet a gyönyörű halak fotói láttán. Ráadásul az egyik példány jóval meghaladta a 80 centimétert. A 23 éves egyetemista gyerekkora óta foglalkozik a pergetés tudományával és sok időt tölt azzal, hogy kifigyelje a legjobb balatoni süllőzős helyeket.

A likebalaton.hu kérdezte a fiatal horgászt arról, hogy mekkora halak kerültek horogra május 1-je.

Nagyon vártam ezt a napot, mert a Balatonon előtte pergető-tilalom volt, amit május elsejével oldottak fel. Így ettől a naptól csukára, balinra és süllőre is lehetett horgászni. Hajnali ötkor mentem a partra, beálltam egy jónak vélt helyre, és a délelőtt folyamán három szép nagy fogast is sikerült fognom. Utána továbbálltam balinozni. Mindhárom kapitálisnak számít. A legnagyobb – faroktőig mérve – bőven 80 cm fölött volt, a másik kettő pedig 80 cm körüli.

Mint mondta pontos adatok nincsenek, ilyenkor nem méricskél mert vigyázni kell ezekre a halakra, nehogy összerúgják magukat a csónakban. Akkor ugyanis akár el is pusztulhatnak.

A kopoltyúfedőnél kézben tartva kivettem belőlük a horgot, és – mivel sporthorgász vagyok – egyből visszaengedtem őket

- tette hozzá, majd kitért arra is, nem szeretném elmondani, hol fogta ki a halakat. Mint mondta, ha kitudódik, akkor a horgászok lerabolják a helyet.

Maradjunk annyiban, hogy a keleti medencében. Nem szabad elárulni. Másnap már akár 20-30 horgász is megszállhatja azt a helyet. Még a fotókat is úgy készítettem, hogy ne nagyon látszódjon a háttér. Egyébként rengeteg idő kitapasztalni, rájönni, hogy hol vannak ilyen nagy halak. Nem sok embernek adatik meg ekkora fogast fogni

- mondta Kormanik Olivér.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

horgász

halszörny

kapitális fogás

horgászat