Elképesztő átalakítás a szegedi Vármúzeumban: mutatjuk, mire készülnek

MTI   
  Megosztom
Elképesztő átalakítás a szegedi Vármúzeumban: mutatjuk, mire készülnek

Történeti látványtárat alakítanak ki a szegedi Vármúzeum emeleti terében, a Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó kiállítóhelyen a helytörténeti gyűjtemény műtárgyait fogják bemutatni - közölte az intézmény sajtóreferense

Hegedűs Anita közölte, a pályázati forrásból megvalósuló projekt 2018-ban indult, az első szakaszban a Vár emeleti terét műtárgyvédelmi szempontból fejlesztették klímatechnikai, szellőzési és árnyékolórendszer kialakításával.

A fejlesztés második - a szegedi önkormányzat és a Kubinyi Ágoston Program támogatásával megvalósuló - ütemében elkészültek azok a szekrények, amelyekben a műtárgyakat bemutatják, illetve egy terminált is beszereztek, amelyen a műtárgyakkal kapcsolatos részletes információkat lehet megismerni egy gyűjteményi adatbázis segítségével.

A látványtár szekrényeiben különböző katonai tárgyakat, fegyvereket, ötvösműveket, pecsétnyomókat, Köves L. Imre gyűjteményéből származó porcelánokat, korsókat, Csúry Ferenc órás- és toronyóra-készítő mester által készített szerkezeteket is elhelyeznek. A látványtárat a Vármúzeum újranyitása után először a kutatók vehetik igénybe, majd a tervek szerint a Múzeumok őszi éjszakáján mutatják be a nagyközönségnek. A Vármúzeum állandó, Szeged történetét bemutató kiállítása folyamatosan látogatható: május 7-én nyitotta meg újra kapuit az intézmény a tavaly novemberi, pandémia miatti bezárás után.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vármúzeum

múzeum

szeged

helytörténeti gyűjtemény

móra ferenc múzeum