Nem hiszünk a szemünknek: fotókon mutatjuk a mázlis horgász gigantikus fogását

HelloVidék   
  Megosztom
Nem hiszünk a szemünknek: fotókon mutatjuk a mázlis horgász gigantikus fogását

Nem mindennapi élményben volt része Potornai Ferenc hobbihorgásznak, így utólag nagyon örül, hogy a kánikulai napokat nem a hűvös szobában pihenve töltötte, hanem a szenvedélyének hódolva: horgászással. Így akadt horgára a Nagyrédei Horgásztóban a majd' 71 kilós harcsaóriás, amit egyéni horgászrekordjaként könyvelt el a szerencsés hobbihorgász.

Harcsát fogni mindig nagy élmény, különösen akkor, ha egy akkora példány akad a horgász pecabotjára, ahogy ez a Nagyrédei Horgásztóban szerencsét próbáló Potornai Ferenccel is történt a napokban. Harcsára leginkább az esti órákban érdemes horgászni, jól tudta ezt a hobbihorgász is, és miután megküzdött a hatalmas hallal, hosszas fárasztás után partra is emelte Szikszai Áron és Molnár Alexandra segítségével, derül ki a horgásztó hivatalos Facebook-bejegyzéséből.

A mérlegelés után bebizonyosodott, hogy Ferenc felállította egyéni rekordját a 70, 68 kilós harcsa kifogásával, melynek hossza bőven meghaladta a két métert is.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

harcsa

gigahal

halóriás

halszörny. nagyrédei horgásztó. heves megye

potornai ferenc