Videón a gigantikus pontyfogás: „sokkot” kapott a horgász fárasztás közben

HelloVidék   
  Megosztom
Videón a gigantikus pontyfogás: „sokkot” kapott a horgász fárasztás közben

Az óriási ponty tömege 29,24 kilónak bizonyult, és mint kiderült, ennél a halnál bizony nem él nagyobb Hejőkeresztúron, igaz fogták már ki korábban, amikor 30 kiló felett volt.

"Sokkot” kapott fárasztás közben, majd amikor sikerült megszákolni a tó- és egyéni rekord tükröst, akkorát üvöltött, hogy a szomszéd megyében is meghallották – írta beszámolójában Költő Géza, aki a hejőkeresztúri Carp&carp Horgásztóra érkeztem párjával egy hetes horgászatúrára. Nagy fogásáról a Pecaverzum számolt be.

A hatalmas ponty tömege 29,24 kilónak bizonyult, és mint kiderült, ennél a halnál bizony nem él nagyobb Hejőkeresztúron, igaz fogták már ki korábban, amikor 30 kiló felett volt. Két órával később egy 16 kilós akadt még Géza horgára.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 156 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 7,85%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 39 988 forintos törlesztőt (THM 7,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

ponty

horgászat

hejőkeresztúr