Elstartolt a négyesfogathajtó Eb: magyar versenyzők díjhajtásával kezdődött a verseny

MTI   
  Megosztom
Elstartolt a négyesfogathajtó Eb: magyar versenyzők díjhajtásával kezdődött a verseny

Három hazai versenyző díjhajtásával kezdetét vette a Kincsem Parkban a vasárnapig tartó négyesfogathajtó Európa-bajnokság.

Elsőként, 10 órakor, a napsütéses, kora őszi időben Vida József hajtott a díjhajtó négyszögbe. A fogatban lévő lovak idomítottságáról, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról és a jármódok szabályosságáról számot adó első számban a zsűri 68,82 hibapontra értékelte az első tízperces programot. Az utána következő Szakács Róbert és Papp János egyaránt megelőzte honfitársát.

A szerdai sorsolás alapján a kontinensviadal első versenynapján még további négy magyar kezdi meg a szereplését ifj. Galbács Ferenc, a csapattag ifj. Dobrovitz József, továbbá Galbács Ferenc és Váczi István révén. A másik két, csapatversenyben is érdekelt magyar hajtó, a 2004-ben vb-aranyérmes Dobrovitz József és a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán pénteken mutatja be díjhajtását.

A 12., jubileumi Eb - az elsőt éppen 50 éve ugyancsak Budapesten rendezték - állatorvosi vizsgálatán a 215 résztvevő lóból egy külföldit zárt ki a zsűri. Az Eb-n csütörtökön és pénteken a díjhajtást rendezik, szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a verseny. A program minden nap 10 órakor kezdődik.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fogat verseny

fogathajtás

fogathajtó verseny

négyesfogathajtó európa-bajnokság