Újra horogra akadt a gigahal: fotón mutatjuk a hatalmas matuzsálemet
Már ötödjére tarthatta a kezében a Gyékényesi Kavicsbánya-tó pontyóriását Kápolna László. A Bukó névre hallgató halat egyszer már ellopták, sérüléseket szenvedett, azonban jó hír, hogy szépen gyógyul, ami egy ilyen idős pont esetében örömteli fejlemény.
Bukó picivel több mint egy kilót veszítve a tömegéből, 37,20-szal került partra újra szeptember 4-én, szombaton hajnalban. Azért kapta ezt a nevet, mert többször is kifogták már, évente négyszer-ötször ki szokott jönni, írja a Pecaverzum.
Bukó életében volt egy törés, ugyanis 2018-ban ellopták (kifogták, és átvitték egy másik tóba), és csak másfél évvel később került vissza Gyékényesre, a hal visszaszerzésében Dérer Istvánon, a Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatóján kívül még Csörgő Tamás is hathatós segítséget nyújtott.
A óriáspontyot június közepén Kápolna László tarthatta a kezében, majd alig három hónap elteltével most ismét találkozhatott vele. Amikor Bukó kapással jelentkezett, már hajnali fél hármat mutatott az óra ezúttal.
Szépen, egyenletesen húzta, körülbelül egy méter damilt pergett le az orsó dobjáról, de akkor már Laci ott termett a bot mellett, és ráemelt
- mesélte a László a Pecaverzumnak.
A fárasztás nem tartott sokáig, 20 perc alatt kint volt Bukó, először nem is ismerte fel a horgász. Elsőre nem gondolta, hogy Bukó az, mert legutóbb, amikor megfogta, sérülések volt rajta. A hal szája és a hátúszója is sérült volt nyáron, de a pikkelyei sem tűntek hibátlannak. Laci már akkor észrevette, hogy elkezdett gyógyulni a hal (többször kifogta ugye, és nyomon tudta követni az egészségügyi állapotát), és most újabb jó hír, hogy a helyzet tovább javult.
Majdhogynem teljesen regenerálódott a seb az uszonyánál, a szája is szebben nézett ki, mint múltkor. Most is mindenhol fertőtlenítettem. Azt beszéltük a többiekkel, hogy látszik a halon, hogy jó egészségnek örvend. Ha ilyen gyorsan tud regenerálódni, az azt jelenti, hogy még nem annyira öreg
– adott jellemzést a lapnak a jelenleg 37,2 kilós és vélhetően több mint 40 éves Bukó kondíciójáról.
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)