Mesés látványt ígérnek a madárfigyelő napok: országszerte várják az érdeklődőket

MTI   
  Megosztom
Mesés látványt ígérnek a madárfigyelő napok: országszerte várják az érdeklődőket

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 2-3-án - közölte az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen több mint félszáz helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén. A helyszínekről és a programokról az egyesület honlapján lehet tájékozódni.

A programok között távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzés, terepi kirándulás is szerepel. A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni. A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első öt helyezett között szerepelt, tavaly két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy online felületen. Az adatokat a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon kell elküldeni vasárnap 16 óráig.

Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvényen immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjtenek adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mint a BirdLife International hazai képviselője.

Tavaly 30 ország, 1722 helyszínén csaknem 6 millió vonuló madarat figyelt meg az akció közel 24 ezer résztvevője

- áll az MME hétfői közleményében.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 156 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 7,85%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 39 988 forintos törlesztőt (THM 7,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

madármegyfigyelés

madárfigyelés

magyar madártani és természetvédelmi egyesület

programok

őszi madárvonulás

madárvonulás