Hatalmas tömegverekedés: száz szurkoló esett egymásnak a focimeccs előtt + videó

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas tömegverekedés: száz szurkoló esett egymásnak a focimeccs előtt + videó

Óriási tömegverekedés volt Debrecenben a Debrecen-Fehérvár meccs előtt, görögtűz és petárdázás borzolta a kedélyeket. A rendőrség közleményt adott ki, amelyben azt írja, két szurkolói csoport esett egymásnak, így minden bizonnyal a DVSC-Fehérvár mérkőzés adott okot a verekedésre.

Körülbelül százan csaptak össze a Debrecen–Fehérvár magyar bajnoki futballmeccs előtt szűk egy órával. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. október 2-án 18 óra 45 perc körül arról, hogy Debrecenben, a Kartács utca és a Doberdó utca kereszteződésénél több személy verekszik.

A helyi rendőrség megerősítette a tömegverekedés hírét a Kartács és Doberdó utcán sarkán, és azt közölte, hogy 15 embert állítottak elő, de ez a szám még növekedhet. Molotov koktél is előkerült, de erről hivatalos tájékoztatást nem adtak, tájékoztatott a megyei hírportál, a debreceninap.hu.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást

– olvasható a rendőrség közleményében.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

futball

foci

huligán

ultra

debrecen

mérkőzés

focimeccs

fehérvár

debreceni nagyerdő