Hihetetlenül jó móka volt: soha ennyien nem voltak még a vidámparkban

HelloVidék   
  Megosztom
Hihetetlenül jó móka volt: soha ennyien nem voltak még a vidámparkban

Az ország egyetlen állandó szórakoztatóparkja október 31-én este, fergeteges Halloween Party keretében búcsúztatta az idei szezont, amely látogatottság szempontjából az elmúlt évtizedek legsikeresebbjének bizonyult: a debreceni intézmény a 2019-es és 2020-as évhez képest csaknem 50 százalékkal több látogatót fogadott, akik összesen több mint 170 ezer alkalommal használták a játékgépeket. A legnépszerűbb élményelem idén is az Elvarázsolt kastély volt.

Bár a koronavírus-járványhelyzet miatt a Park 120 napos kényszerű zárvatartással kezdte az évet, nagy örömére május 1-jétől, megnyitásának évfordulójától ismét fogadhatott vendégeket. Az újranyitást megelőző hónapokban a műszaki személyzet elvégezte a szükséges karbantartási és felújítási munkálatokat, majd egész évben folytatta az élményelemek revitalizációját; a tavaly jégvarázsos köntösbe bújt Babaforgóra például egy 3D nyomtatással készült dekoráció tette fel a koronát. Idei újdonságként a gyermeknapi hétvégén már az ingyenes Raklaplabirintust is kipróbálhatták a látogatók.

A nyitvatartási időszakot számos program is színesítette. A hagyománnyá vált rendezvények mellett visszatért a nyári Karszalagos Este és a szeptemberi Kulturális Örökség Napjai alkalmából tartott vidámpark-történeti séta is. Augusztusban az intézmény rekordlátogatottság mellett adott otthont a Virágkarnevált kísérő, immár egyhetes programsorozattá bővült Galiba Gyermekfesztiválnak.

A Park büszke rá, hogy ebben az újabb rendkívüli évben is ilyen sokak számára nyújtott lehetőséget az önfeledt kikapcsolódásra, és már javában készül a jövő húsvétkor kezdődő következő szezonra, amelyben az elmúlt évek legnagyobb újdonságaival várja majd a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat – ennek részleteiről hamarosan hírt fog adni.

Címlapkép, fotó: Nagyerdei Kultúrpark

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

debrecen

debreceni nagyerdő

nagyerdei kultúrpark

vidámpark

szórakoztatópark