30 méterről is megcsodálhatjuk a fényeket: óriáskerék is vár a forgatagban Nyíregyházán

HelloVidék   
  Megosztom
30 méterről is megcsodálhatjuk a fényeket: óriáskerék is vár a forgatagban Nyíregyházán

Idén is lesz adventi vásár Nyíregyházán. A Városháza előtti tér és a belváros több mint 12 kilométernyi fényfüzérrel öltözik ünnepi díszbe, az árusítópavilonok környékét pedig 300 négyzetméteres fényháló világítja majd be. Nyíregyháza karácsonyfája – egy 16 méter magas lucfenyő – már november közepén a helyére került, és illatával fokozza az ünnepi hangulatot. A város november 28-án, 16:30-kor borul fénybe, majd egy ökumenikus adventi áhítat után az első gyertyát is meggyújtják, kezdetét veszi az adventi időszak. Ezt követően minden vasárnap ugyanebben az időben várják az érdeklődőket az újabb gyertya meggyújtására. Az ünneplést helyi zenekarok, előadók produkciója kíséri.

A járványügyi helyzet ellenére egy nagyon színes forgatagra számíthatunk, étellel-itallal és egy kis szórakozással, meglepetésekkel kicsiknek és nagyoknak. A karácsonyi hangulatot kürtős kaláccsal, lepénnyel, halászlével, valamint díjnyertes pálinkákkal és forralt borral fokozzák a forgatagban.

Lapcsánka és minden jó
Lapcsánka és minden jó

Péntekenként (december 3-án, 10-én és 17-én) lapcsánkaosztás is lesz, a finom falatokat Szoboszlai Gyula Mesterszakács, a Nyírségi Ízkirályok Egyesületének elnöke készíti.

Ebben az évben a forgatag egy új látványossággal is bővül: a városlakók és az ide érkező látogatók egy 30 méter magas óriáskerékről csodálhatják meg Nyíregyháza belvárosát és az ünnepi fényeket. Tetejéről szinte a téren álló templom tornyának ablakán is beleshetünk

- emelte ki Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az ünnepi programsorozatba a nyíregyházi Kállay Gyűjtemény is bekapcsolódott, ahol november 27-től a szentendrei Karácsony Múzeum adventi kiállítását láthatjuk, valamint szombatonként kézműves foglalkozásokkal, fotósarokkal, zenés műsorokkal készülnek. Idén a Mikulás is itt fogadja majd a gyerekeket.

Címlapkép, fotók: Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

advent

adventi vásár

nyíregyháza

óriáskerék

forgatag