Ennyi fegyvert és trófeát sem látni egy helyen Magyarországon: megnyílt a FeHoVa

HelloVidék   
  Megosztom
Ennyi fegyvert és trófeát sem látni egy helyen Magyarországon: megnyílt a FeHoVa

A halászati, vadászati hagyományaink nemcsak a természet ismeretét, hanem nemzetünk több mint ezeréves tapasztalatát is hordozzák - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás megnyitóján.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a vadászok a rájuk bízott értékekkel felelősen gazdálkodva, korszerű, hosszú távon is fenntartható vadgazdálkodást végeznek.

Hangsúlyozta: a kormány 2013-ban azzal a céllal állította fel az Országos Vadgazdálkodási Tanácsot, hogy megteremtse a vadgazdálkodás széles körű társadalmi és tudományos, szakmai megalapozása, valamint az állami tulajdonú vad védelméhez fűződő érdekek közti összhangot. Nagy István kiemelte, idén márciusban tarthatják alakuló üléseiket a Területi Vadgazdálkodási Tanácsok is, melyek fontos szerepet játszanak a megyei szakmapolitikai célok megfogalmazásában és a szakmai, illetve érdekképviseleti szervezetek vadászati ágazatot érintő, egységes megyénkénti álláspontjának kialakításában.

Kifejtette, a korábbi években a vadkárbecslésre nem volt hazánkban egységes eljárásrend, ennek orvoslása érdekében jött létre a Vadkárfelvételi és Értékelési Útmutató és az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutató. Emellett ugyan csak tavaly jelent meg a magyar agár vadászati alkalmassági vizsgaszabályzat is. Így már büszkén mondhatjuk, hogy az agarászat mint hagyományőrző, tradicionális vadászati mód ismét lehetővé vált – tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy

A miniszter nemzeti kötelességnek nevezte a természetes vizeink megóvását és a hosszú múltra visszatekintő magyar horgászkultúra tradícióinak megőrzését. A magyar kormány ezért stratégiai szövetségeseként tekint a hazai horgászok immáron csaknem 800 ezer főt számláló közösségére.

Nagy István kiemelte, az elmúlt három évben

2020-ban pedig megvalósulhatott a magyar halgazdálkodás történetének legnagyobb haltelepítési akciója is. Emellett a halállomány nagyságának és sokszínűségének megőrzése érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a vízminőség megőrzésére is. Ehhez az elmúlt években, 137 támogatott horgászszervezet munkája révén, összesen 165 millió forint értékű, a vízminőség javítását szolgáló eszközpark jöhetett létre – sorolta a miniszter. A tárcavezető jelezte, 2018. január 1-jétől az étkezési hal áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődött, a „Minőségi Magyar Hal” tanúsító védjegy pedig valódi garanciát jelent a vásárlók számára a haltermékek kiváló minőségét illetően.

A miniszter elmondta, a horgászok természeti értékeinkhez hű tevékenységükkel hozzájárulnak az őshonos halállomány és az élőhelyek védelméhez, illetve a vízparti szolgáltatások fejlesztéséhez. Ennek köszönhetően egyre népszerűbb a horgászturizmus is, amely összességében 100 milliárdos nagyságrenddel járul hozzá a gazdasághoz. Nagy István kitért a tavalyi évben nagy sikerrel lezajlott „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra, és köszönetét fejezte ki a rendezvény lebonyolításában közreműködő háttérintézményeknek, köztük kiemelve a nemzeti park igazgatóságokat és az állami erdőgazdaságokat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fegyver

horgászat

vadászat nemzetközi kiállítás

vadászat