Ilyen kuriózum sem állt még egy magyar tó partján: sokszázmillióból úszófalu épült

HelloVidék   
  Megosztom
Ilyen kuriózum sem állt még egy magyar tó partján: sokszázmillióból úszófalu épült

Magyarországon egyedülálló, úszófalut épített az abádszalóki Abád Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos ház elkészülte után idén újabbak kivitelezése kezdődött el - közölte a beruházó az MTI-vel.

Hoffer Ferenc, a kistarcsai székhelyű Hof-Fer Investor Kft. tulajdonos-ügyvezetője, elmondta: az első ütemben megvalósult beruházás mintegy nettó 975 millió forintba került, a házak árát a tulajdonosok fizették, a partfejlesztést és a kapcsolódó beruházásokat a cég finanszírozta. Szólt arról, hogy az első ütem házai tavaly elkeltek. Idén tavasszal befejeződnek a hátramaradt munkálatok: a parti tereprendezés, a füvesítés, a faültetések, a nádas visszatelepítése - tájékoztatott.

Hozzátette: az első ütem házaitól távolabb eső új részen már elindult a következő kétéves, mintegy nettó 2 milliárd forintos beruházás, amely során újabb 24 ház épül, valamint egy hullámtörő móló is. A házak már idén nyár végi átadással leköthetők.

Az úszóházakat a Laszli Adrienn Studio tervezte, a Forker Kft. pedig gyártja és telepíti őket. - fűzte hozzá.

Elmondta: a kikötő árvízvédelmi, Natura 2000 területen található, ezért kellett olyan megoldást találniuk, amely alkalmazkodik a rendszeres vízszintemelkedést hozó áradásokhoz. A könnyűszerkezetes úszó házak árvíz idején cölöpökön felúsznak, majd az ár levonulásakor "visszaülnek" a cölöpökre - mondta.

Kitért arra, hogy a könnyűszerkezetes házakat, amelyek télen is lakhatók, a tulajdonos kérésére napelemekkel is felszerelik.

A Hof-Fer Investor Kft. 2009-ben alakult, építőipari generál kivitelezéssel foglalkozott, emellett 2014-ben vették át az Abádi Kikötő üzemeltetését. Évente újabb és újabb fejlesztésekkel érték el, hogy a kikötő ma már a térségben turisztikai központtá vált. 2016-ban nyitották meg a Tündérfátyol névre hallgató szállodahajót. 2018-ra érték el a jelenlegi szolgáltatási kínálatukat, amelyben a kikötői mellett különféle, a Tisza-tavat is érintő turisztikai szolgáltatások is szerepelnek.

A cégnél 17 ember dolgozik, a nyári időszakban 6-8 munkavállalóval bővülnek. A nyilvános cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele 2021-ben 266,5 millió forint volt, egy évvel korábban meghaladta a 103,5 millió forint volt. Adózott eredményük tavaly több mint 147 millió forint, 2020-ban pedig 11 millió forint volt.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

úszófalu