1,5 milliárdból dobták fel: ez lett a vidéki kisváros népszerű gyógyfürdőjéből

MTI   
  Megosztom
1,5 milliárdból dobták fel: ez lett a vidéki kisváros népszerű gyógyfürdőjéből

Megújul és bővül a Nagyatádi Városi Termál- és Gyógyfürdő, a beruházás első ütemének költségét fedező 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatás okiratát pénteken adták át a somogyi városban.

Ormai István (Nagyatádért), a település polgármestere elmondta, hogy az első ütem idén novemberben kezdődő és várhatóan egy évig tartó kivitelezési munkálatai az 1900-as évek elején emelt fürdőépület teljes rekonstrukcióját és belsőépítészeti átalakítását foglalják magukba.

Az ingatlan visszanyeri eredeti külső megjelenését, falait hőszigeteléssel látják el, korszerűsítik a gépészetét, kicserélik a burkolatait, nyílászáróit, lecserélik a bútorait, és beléptető rendszert helyeznek üzembe

- sorolta.

Hozzátette, a belső struktúra átalakításának köszönhetően komfortosabbá válnak a gyógyászati szolgáltatásokra kijelölt helyek, továbbá lehetőség nyílik egy szaunákból, gőzkabinból, merülőmedencéből és pihenőtérből álló szaunavilág kialakítására is.

Kiemelte, hogy új gyógyvizes kút létesül, ezzel jelentős vízhozamnövelést érnek el a fürdőben.

Ormai István szólt arról, hogy a beruházás későbbi, második üteme a befogadóképesség és a szolgáltatások növelését célozza. A kiviteli tervek és az építési engedély már rendelkezésre áll, a projekt költsége mai áron számolva 1,5 milliárd forint lenne.

A polgármester az épület korszerűtlenségével és az igényekhez képest alacsony befogadóképességével indokolta a fürdőfejlesztés szükségességét.

A 2019-ben 56 ezer vendéget fogadó fürdő szolgáltatásait ma 150-170 ember veheti igénybe egyidejűleg, a befogadóképesség már az első ütem megvalósításával 20 százalékkal nő, a második ütem befejezése után a mostani háromszorosa lesz

- jegyezte meg.

A fürdő honlapja szerint az önkormányzati tulajdonú Nagyatádi Városi Termál- és Gyógyfürdő 1907-ben Népfürdőként nyitotta meg kapuit. A 742 méter mélyről, 50 Celsius fokosan felszínre törő nátriumhidrogén-karbonátos vize Magyarország legjobb hatású minősített gyógyvizei közé tartozik, kiválóan alkalmas mozgásszervi betegségek, reumatikus és ízületi panaszok, törések utáni rehabilitációra, de jótékony hatását nőgyógyászati, emésztőrendszeri problémák esetén is kifejti.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyógy-és termálvizek

nagyatád

felújítás