Ennél az apróságnál ma nem látsz cukibbat: újabb kölyöknek örül a vidéki állatkert

HelloVidék   
  Megosztom
Ennél az apróságnál ma nem látsz cukibbat: újabb kölyöknek örül a vidéki állatkert

A Debreceni Állatkert évről évre örömhírekkel szolgálhat a Bennett-kenguruk csapatának háza tájáról. Ez pedig idén sincs másképp, ugyanis február elején a gondozók ismét utódot pillantottak meg az egyik nőstény erszényében. A születésekor babszemméretű, jelenleg nagyjából héthónapos apróság azóta is szépen cseperedik, és egyre kíváncsibban ismerkedik a külvilággal.

A Tasmania szigetén, illetve Ausztrália keleti és délkeleti részén őshonos Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) a partvidéki erdők és bozótosok lakója. Köznapi elnevezése kissé megtévesztő, mivel bár számos tekintetben hasonlít közeli rokonaira, a kengurukra, a náluk kisebb termetű és zömökebb, erdőlakó wallabyk közé tartozik.

Alapvetően magányosan él, a táplálékát képező fűfélék, termések és gyökerek után főleg szürkületkor és éjszaka kutat, nappal pedig az árnyékban pihen. Bár vadon élő populációja egyelőre stabil, élőhelyének csökkenése és minőségbeli romlása miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó Vörös Listáján.

Címlapkép, fotók: Debreceni Állatkert

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bennett-kenguru

állatkert

debrecen

debreceni állatkert