Vidéki strandkörkép: komoly áremelés jöhet, ennek egy fürdőző sem fog örülni

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Vidéki strandkörkép: komoly áremelés jöhet, ennek egy fürdőző sem fog örülni

Nyakunkon a nyár, a héten már 30 fok körüli csúcshőmérsékleteket is mértek, és ha egy-egy zápor be is zavarhat, a hétvégén sem várható jelentősebb lehűlés. A Balaton vízhőmérséklete már most 20 fok körüli, a Velencei-tóé is 21 fokos, de sorra nyitnak a nagyvárosok strandjai és a fürdőhelyek szabadtéri medencéi is. Összegyűjtöttük hát, mely strandok vállalták be a májusi előszezont, és most hol és mennyiért csobbanhatunk.

Bizonyára többen emlékeztek még rá, a vidéki strandok néhány évtizeddel ezelőtt még szigorúan a munka (a sör és a virsli) ünnepén, május 1-én nyitottak. Ezt hagyományt ma már kevés helyen tartják, győzött a gazdasági racionalitás, jellemzően addig nem is töltik fel a medencéket, amíg nincs igazán nyári meleg, így akár június közepére is eltolódhat a strandnyitás. Most úgy tűnik, nyakunkon a nyár, a héten már 30 fok körüli csúcshőmérsékleteket is mértek, és ha egy-egy zápor be is zavarhat, a hétvégén sem várható jelentősebb lehűlés. A Balaton vízhőmérséklete már 20 fok körüli, a Velencei-tóé is 21 fokos. Összegyűjtöttük hát azokat a vidéki strandokat, amelyek már most, május második hétvégéjén látogathatóak. (Ezeket az adatokat a cikk vége felé találjátok). A Hellovidék annak is utánament, jellemzően mennyibe kerülnek most a strandokon a belépők, és mibe kerül, ha a Balatonon szeretnénk csobbanni!

Betett a Covid-19 a hazai fürdőknek

A hazai strandok turisztikai szempontból mindig is jelentősek voltak, a Covid-világjárvány előtti időkben a fürdők itthon folyamatosan látogatottsági rekordokat döntöttek. Nyáron az élményfürdők, télen pedig a termál- és gyógyfürdők kerülnek előtérbe. (De itt jegyezzük meg, lassan minden valamirevaló vidéki gyógyfürdőnek van nyári strandrészlege.) A Magyar Fürdőszövetség szerint a magyar családok szívesen pihennek, töltődnek fel fürdőkben, uszodákban vagy olyan szállodákban, ahol fürdőhelyi szolgáltatás is van. Mindezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt tíz év alatt a legnagyobb kibocsátónál a kártyabirtokosok közel 44 milliárd forint értékben költöttek rekreációs, főként fürdőhelyi szolgáltatásra – írta tavaly ősszel a Pénzcentrum.

Az elmúlt két évben, Covid-világjárvány időszakában azonban kétszer is bezáratták a hazai fürdőhelyeket. Kovacsics Imre tavaly a HelloVidéknek arról beszélt, hogy a kormánytól kapott 50 százalékos bértámogatás is hozzájárult ahhoz, hogy a fürdők munkavállalóik 70-80 százalékát egyáltalán meg tudták tartani. Viszont azt is elmondta, hogy a világjárvány ideje alatt jellemzően a hazai fürdők utolsó szabad pénzeszközeiket is felélték. A 2020-as nyár közepesnek is alig volt mondható, pár hónapos szezonja pedig arra volt jó, hogy életben maradjanak a strandok. A hazai fürdők 2021 első felében újra bevételek nélkül, kényszerpihenőn várták az újranyitást, felélték utolsó tartalékaikat is, többnyire hitelből finanszírozzák a leállás nem kis költségeit. Az élet 2021. július 1-e után indulhatott csak meg a hazai fürdőkben, akkor minden magyarországi strand is kinyithatott.

Közben több nagy fürdőfejlesztés is indul Magyarországon 2022-ben, amely a most is üzemelő fürdők megújítását, vagy egy már jó ideje bezárt, de hamarosan új életre kelt létesítmény átalakítását foglalja magába - írja a Termál Online. Több hazai fürdőnél is elkezdődhetnek, vagy már el is kezdődtek a fejlesztési munkák, így 2023-2024-re már új környezetben fürdőzhetnek a látogatók.

Ami a vidéket érinti:

  • Leányfalu Termálfürdője, ahol először az öltözőket modernizálják, a várható befejezése 2022 nyara. A felújítás mellett a fürdő továbbra is nyitva tart.
  • A lassan 15 éve zárva tartó visegrádi Lepencei Termálfürdő, a lap értesülése szerint a 2023 végi nyitás is elképzelhető, de ehhez a tulajdonosnak idén már el kellene kezdenie az új fedett részleg kialakítását.
  • A kiskunhalasi fürdő, a meglévő termálfürdőre alapozva egy 23 milliárd forintos beruházást terveznek, amellyel a Csipke Gyógy- és Élményfürdő többféle (úszócsarnok, szaunák, gyógyászat részleg, termálfürdő, élményfürdő) részleggel üzemelne. Ennek a kivitelezése is idén kezdődhet el.
  • A gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő, ennek a bővítéséről az építési munkákra vonatkozó közbeszerzést már kiírták. A várhatóan idén induló projekt eredményeként új fürdőépület, új medencék és csúszdapark létesülhet.
  • A sárospataki Végardó Fürdő, az egyelőre tervezés alatt álló átalakítási projekt mintegy 3,5 milliárd forintból valósulhat meg, és várhatóan új medencékkel, gyógyászati részleggel bővül.

Így alakultak a fürdők jegyárai a Covid után

Hajdúszoboszlón a tavalyi szezonban komoly gondot okozott, hogy még a Covid-19 előtti időkben a vendégeik több, mint fele külföldi volt, addig tavaly ez az arány csak egyharmad lett. A külföldi vendégek elmaradását igyekeztek azonban belföldi vendégekkel pótolni. Ahogy korábban a fürdő vezetője a HelloVidéknek elmondta, a 2021. évben szolgáltatásaink árát Hajdúszoboszlón pont ezért sem emelték. Jellemzően hasonló gondokkal küzködtek a tavalyi szezonban is a hazai strandok - de erről a HellloVidék korábbi cikkében ITT olvashattok. Ami pedig a jegyárakat illeti, az utóbbi két évben a járványügyi veszélyhelyzet miatt nem igazán, vagy alig emeltek az önkormányzatok és a fenntartók a strandbelépők árain, sokszor örültek annak, ha volt elég vendég, pedig ezek a jegyárak már tavaly is sok helyen nehezen voltak tarthatóak.

Idén is jellemzően tavalyi árakon indult a szezont

Ahogy az online térben, a városi fürdők és strandok honlapjain körbenéztünk, jelenleg a legolcsóbb helyeken a felnőttek országosan 2000 forint körüli áron fürödhetnek, a diákok 700 – 1500 forint körüli áron juthatnak be. A városi strandok jellemzően családi jegyekben is gondolkodnak, a délutáni óráktól pedig a legtöbb helyen pár száz forinttal olcsóbb a belépés. A helybéli lakosoknak pedig szintén többszáz forintos kedvezmény jár.

Borgát Termálfürdő - 2022-es jegyárak:

  • Felnőtt jegy: 2000 Ft
  • Nyugdíjas jegy: 1750 Ft
  • Gyerek jegy: 1000 Ft

Árpád Gyógy- és Strandfürdő – Békéscsaba:

  • Felnőtt napijegy 1850
  • Diák, nyugdíjas napijegy 1200
  • Családi jegy 1 felnőtt, 2 gyerek 3400
  • Családi jegy 2 felnőtt, 2 gyerek 4600

Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló fürdőjében, a Hungarospa fürdőkomplexumban gyógyfürdő, termálfürdő, strand, aquapark, élményfürdő, prémium zóna és uszoda elégíti ki a vendégek különböző igényeit. (Strand 8 strandmedencéje már nyitva, aquapark nyitása: 2022. június 4., prémium Zóna nyitása: 2022. június 4.)

A strandfürdőbe az árak:

  • Felnőtt jegy: 2800 Ft
  • Nyugdíjas jegy: 2300Ft
  • Gyerek jegy: 2300Ft
  • Fürdőbelépő 16 óra után:
  • Felnőtt jegy: 2200 Ft
  • Nyugdíjas jegy: 2000 Ft
  • Gyerek jegy: 2000 Ft

Élményfürdőkben már tavaly is húzósak voltak a jegyárak

A gyógyfürdőkben, csúszdaparkokban és élményfürdőkben ennél jóval borosabb árakon juthatunk be már most, a szezon elején. Egy család akár 15-20 ezer forint is fizethet egy napi belépőre, ha vizes kikapcsolódásra vágyik. Nézzük is a legnépszerűbb hazai fürdők idei, szezonnyitó árait:

Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark

  • Felnőtt jegy: 2800 forint
  • Gyermek jegy (12 éves korig): 1200 forint
  • Családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek) + 2 db 5 alkalmas csúszdahasználat 5000 forint.

Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő

  • • Felnőtt jegy: 3500 forint a szezonban ( Június 1. – Augusztus 31.) az év többi napján 3300 forint
  • • Diák/nyugdíjas jegy: 2450 forint szezonban, 2350 forint
  • • Gyerek jegy (14 éves korig): 2000 forint szezonban, szezonon kívül 1900 forint

Tatabányai Gyémánt Fürdő

  • Felnőtt jegy: 3800 forint
  • Diák/nyugdíjas jegy: 2700 forint
  • Családi jegy (2 felnőtt + 1 gyerek): 7600 forint

Aquacinema Kisvárda

  • Felnőtt jegy: 2500 forint
  • Diák/62 év feletti: 1800 forint
  • Gyerek (2-14 éves korig) 1700 forint

Bükfürdő Thermal & Spa

Hétfőtől csütörtökig:

  • Felnőtt jegy: 4800 forint
  • Diákjegy: 2900 forint
  • Gyermek jegy (6-14 éves korig): 2300 forint

Pénteken és hétvégente:

  • Felnőtt: 5200 forint
  • Diák: 3200 forint
  • Gyermek: 2500 forint

Zalakaros - 2022-es jegyárak:

  • Felnőtt napijegy 4 800 Ft
  • Felnőtt délutáni jegy 3 600 Ft
  • Diák/nyugdíjas napijegy 3 840 Ft
  • Gyermek napijegy 1 200 Ft

Aquaréna, Mogyoród – 2022-es jegyárak

  • Felnőtt 7 500 Ft
  • Diák*/nyugdíjas** 5 800 Ft
  • Gyermek*** 3 000 Ft

Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Kombinált belépőárak a Strandfürdőbe és az Aqua Centrum Csúszdaparkba:

  • Felnőtt jegy: 4700 forint, hétvégén 5600 forint
  • Diák/nyugdíjas jegy: 3400 forint, hétvégén 4200 forint

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

• Felnőtt jegy: 2900 forint

• 62 év felett: 2300 forint

• Diákjegy: 2300 forint

AquaCity Zalaegerszeg

  • Felnőtt jegy: 2600 forint
  • Diákjegy: 2000 forint
  • Gyermek és nyugdíjas: 1200 forint
  • Óriás csúszda felár +1000 forint.

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

  • Felnőtt jegy: 4900 forint
  • Diák/nyugdíjas jegy: 2900 forint
  • Gyermek jegy (3-14 éves korig): 2500 forint

Hungarospa Hajdúszoboszló

  • Felnőtt jegy: 4100 forint
  • Diákjegy: 3000 forint
  • Gyermek jegy (7 éves korig): 1900 forint

Virágfürdő Kaposvár

Kombinált jegyek (gyógyfürdő, fedett élmény, uszoda)

  • Felnőtt: 2600 forint
  • Ifjúsági, nyugdíjas: 2000 forint

Nyári kombinált jegyek (kombinált + strandfürdő)

  • Felnőtt: 3300 forint
  • Ifjúsági, nyugdíjas: 2300 forint

Aquarius Élmény- és Parkfürdő Nyíregyháza

  • Felnőtt jegy: 4500 forint
  • Diák/nyugdíjas jegy: 3500 forint
  • Gyermek jegy (6 éves korig): 2800

Íme, ezeken a településeken már biztosan találunk nyitva strandot

Végezetül a a Termálfürdő.hu segítségével összegyűjtöttük azokat a vidéki strandokat, amelyek már most, május második hétvégéjén látogathatóak. Figyelem, az alábbi időpontok azonban koránt sem fixek, az időjárás alakulása még simán felülírhatja őket, úgyhogy mielőtt fürdőzni indulnánk, mindig csekkoljuk le a honlapon, tényleg nyitva vannak-e:

Vidéki fürdők:
Városi Termálfürdő - Abony
Árpád Gyógy- és Strandfürdő - Békéscsaba
Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő
Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő
Szent István Strandfürdő - Esztergom
Hungarospa Hajdúszoboszló
Jászszentandrás Termálfürdő és Kemping
Akácliget Gyógy- és Strandfürdő- Karcag
Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő - Kiskunmajsa
Gabriella Gyógy- és Strandfürdő-
Termálfürdő Leányfalu - Lakitelek
Lenti Termálfürdő
Nagykátai Gyógyfürdő és Strand
Sárrét Kincse Gyógyfürdő és Strand - Püspökladány
Napfényfürdő Aquapolis - Szeged
Szegedi Partfürdő
Véső úti Strandfürdő - Szolnok
Tápiószentmártoni Strand- és Termálfürdő
Szilva Termál- és Wellnessfürdő- Vásárosnamény
Zalakarosi Fürdő
Hévíz Tófürdő
Csokonyavisonta Gyógy- és Strandfürdő
Szent Gróth Termálfürdő - Zalaszentgrót

Még kivárnak, de a balatoni strandoknál sem ússzuk meg a drágulást

A Balaton-parti strandok honlapjain még jellemzően a 2021-es árak szerepelnek. Ezek az árak azonban - írta a Blikk, 2018 óta néhány helyen a duplájára emelkedtek. Az infláció miatt pedig nagy valószínűséggel minden balatoni strand üzemeltetője emelni fog az árakon.

ugyanennyit kérnek egy napozóágy napi használatáért is. Idén is a csopaki, balatonfüredi és balatonberényi strandok lesznek a legdrágábbak, a belépők 1500-2000 forint között várhatóak. A legolcsóbban tavaly Balatonszepezden, Révfülöpön, Sajkodon, Keszthelyen lehetett strandolni, a 4-500 forintos árak helyett ott 6-700 forintos belépőkkel számolhatunk.

A többi településen átlagosan 800-1300 forint lehet egy belépő ára, a strand felszereltségétől függően. Szabadstrandokat már csak elvétve találni, az északi parton mindössze három helyen lehet ingyen fürdeni, a déli oldalon Boglár, Szemes, Szárszó, Siófok, Fonyód és Zamárdi közelében településenként 5-6 szabad szakasz van még.

Ezekről a csodalatosbalaton.hu oldalakon lehet napra kész információkat találni, a korábbi években több szabad partszakaszt is lezártak az önkormányzatok a strandszezonban, legtöbbször szemetelés miatt. A kutyások Keszthelyen és Fonyódon találnak egy-egy fizetős kutyastrandot, szabad területen csak Balatonföldváron és Balatonfűzfőn a fizetős strand melletti szörf kikötőben van kutyabarát fürdőhely.

Átlagban akár még 8-9 százalékkal emelkedhetnek a balatoni strandbelépők

A most nyitó balatoni fizetős strandokat is egyelőre tavalyi árakon lehet használni, viszont a nyári csúcsszezonra komolyabb jegyáremelési hullám várható – írta a Pénzcentrum. Átlagban akár 8-9 százalékkal drágulhatnak a balatoni strandbelépők, de vannak olyan balatoni települések is, ahol egyelőre nincs kőbe vésve az áremelés. Balatongyörökön, Balatonföldváron, Balatonvilágoson és Balatonberényben például a tavalyi árakkal nyitnak a strandok. A legolcsóbb felnőtt strandbelépő árak: 500-600 forint, a következő árfekvés 1000-1500. A Pénzcentrum információi szerint az árak várhatóan a veszélyhelyzet feloldását követően 2022. július 1-jétől módosulnak majd.

  • Siófokon július 1-jén lépteti életbe a város az új, emelt díjszabást;
  • Balatonakali Mandulavirág strandon június 17-én az előző évi, jelen pillanatban előszezoni árakon nyitnak, de amennyiben a jogszabályi háttér lehetővé, akkor átlagosan 25 százalékos emelésre készülünk július 1-től.
  • Alsóörsön konkrét díjtételekről még nem döntött az önkormányzat, de tervezik a költségek jelentős drágulása miatt az árak emelését.
  • Révfülöpön szintén július elsejétől kerülne sor jegyár emelésre, igaz, ezt a polgármesteri hivatal nem erősítette meg;
  • Balatonalmádin június 30-ig 1000 forintért, július 1. után viszont már 1500 forintért válthatnak majd jegyet a vendégek.

Nagy kérdés viszont, hogyha egyes balatoni strandokon július elsejével árat emelnek, az nem rántja-e majd magával az összes fürdővárost.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fürdés

strand

balaton

balatoni strand

ár

infláció

gazdaság

turizmus

élményfürdő

wellness

wellness-létesítmények