Korábban illegális volt fürdeni ezen a vidéki strandon: hamarosan nyit a legendás tiszai partszakasz

HelloVidék   
  Megosztom
Korábban illegális volt fürdeni ezen a vidéki strandon: hamarosan nyit a legendás tiszai partszakasz

Teljesen átalakul a Lapos szabadstrandja idén, mivel strandkézilabda-pályát és homokozót is kialakítanak a tereprendezés során. A területen hosszú évek után tavaly megint legálisan lehetett fürdőzni a kijelölt területen, vízimentők felügyeletével.Idén pedig a strand a vakáció első szombatján nyit családi nappal.

Hosszú évek óta tavaly először üzemelt szabadstrand a szege­­di Laposon augusztus 30-áig. Jelenleg még csak a napernyők karói és a kishajó emlékeztet arra, hogy idén is ellenőrzött körülmények között lehet majd fürdeni a Tiszán. Kevesebb mint egy hónap múlva megint nyit a szabadstrand

- mondta a delmagyar.hu-nak Kolonics Erika, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont vezetője. Hozzátette, a szabadstrand egy családi nap­­pal indít majd június 18-án. A vakáció első szombatján tehát fürödhetnek már a gyerekek és családjuk, ahogy tavaly megszokhatták már, vízimentők felügyeletével.

A jövő hét folyamán elkezdődik a terület tereprendezése, a partszakasz rendbetétele, az egyenletes lejtésű rézsű kialakítása. A meglévő strandröplabda-pálya mellett 2 új sportpályát alakítunk ki, egy strandkézilabda-pályát és még egy röplabdapályát. Tervezünk a kisgyerekek számára egy homokozót is

- tette hozzá, majd kiemelte, ahogy tavaly, idén is kerülnek a partszakaszra zuhanyzók, öltözők, napozóágyak, nap­­ernyők, szemetesek.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

strand

szabadstrand

fejlesztés

nyitás

nyitási részletek

lapos