Most még ingyenes: bárki körbenézhet a frissen felújított balatoni tájházban

HelloVidék   
  Megosztom
Most még ingyenes: bárki körbenézhet a frissen felújított balatoni tájházban

Arács központja rendkívüli értéke a városnak, de az egész Balaton régiónak is. A tájházat az utolsó pillanatban mentette meg és újította fel a város. A Lóczy utca 101-es szám alatti épület korábban magántulajdonban volt és autószerelő műhelyként használták.


A tájház bútorai, tárgyai, a kiállított dokumentumok egy, a 20. század első felében élt család lakóhelyét mutatják be. A tisztaszoba és konyha a századfordulótól a harmincas évekig jellemző berendezést idézi meg – olvasható Balatonfüred honlapján.

Arács központjában a 19. század közepén már állt a lakóház. Építésekor a településen körülbelül 600-n éltek. Az épület az elmúlt századok során folyamatosan lakott volt. Az utca felőli házrész még a teleksoros úti falvak építészeti hagyományait mutatja. A későbbi hozzáépítések már a későbbi századokra jellemző közös udvarok rendszere szerint épült meg.

Eredetileg a ház szabadkéményes konyhával rendelkezett, amelynek archaikus hatást keltő boltozata még most is látható. A többszöri átépítések és hozzáépítések során alakult ki a 20. század elejére a végleges épület, amelynek a felújítás során a megmenthető részletei a kiállítótérben, illetve a közösségi terekben láthatóak.

Arács példamutató volt a kultúra terén, hiszen Arácson már korán olvasóegylet (1891) és dalegylet (1910) jött létre, Füreden 1893-ban Polgári Dalegylet, később Izraelita Nőegylet, olvasókörök és gazdakörök, vöröskereszt egyesület alakultak. E közösségi létnek az eredete teremtett arra alapot, hogy az Arácsi Tájház megidézze ezt az időszakot, nem csak tárgyi formájában, hanem a hagyományőrzés terén is.

- írták.

A Füredkult Kft. működtette tájház új közösségi térként funkcionál, kapuja nyitva áll majd az érdeklődők előtt. Különböző kulturális programoknak, foglalkozásoknak is helyet biztosít, autentikus helyszíne lesz a népművészeti táboroknak, múltidéző eseményeknek. Az Arácson most is működő csoportok és kisközösségek pedig megtöltik majd élettel, a Balatonfüredi Örökségünk Hímző Műhely tagjai, asszonyai foglalkozásokat indítanak, bemutatókat tartanak ifjaknak és időseknek egyaránt, a Kék Balaton Népdalkör révén pedig megismerkedhetünk a korabeli dalkörök világával is.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balatonfüred

arács

tájház

tájházak szövetsége