Gigaberuházás: 50 millió forintos adományból épült Szikszó új sportközpontja

HelloVidék   
  Megosztom
Gigaberuházás: 50 millió forintos adományból épült Szikszó új sportközpontja

Társadalmi felelősségvállalási programjának keretében a HELL ENERGY cégcsoport 50 millió forintos adományt adott át Szikszó városának tavaly karácsonykor, melynek köszönhetően most megvalósult a borsodi település új közösségi sportlétesítménye. A május végén átadott XIXO Bringa Kert a helyi családok, fiatalok számára biztosít új, színvonalas szabadidőeltöltési lehetőséget.

A cégcsoport fennállásának 15 éve alatt többszáz millió forint értékben támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, ezen belül kiemelten a szikszói emberek számára fontos ügyeket, a cégcsoportnak otthont adó várossal folyamatos együttműködésben keresi azokat a fejlesztési lehetőségeket, melyekkel egy-egy család vagy a közösség életét jobbá teheti.

A sport, az egészséges életmód támogatása régóta fontos a vállalatcsoport számára, és lokálpatrióta szemléletét jelzi, hogy elkötelezett támogatója például a Szikszón és Miskolcon évek óta sikeres versenyzőket kinevelő HELL Fight küzdősport klubnak és a DVTK-nak is.

A hétvégén most újabb mérföldkőhöz érkezett Szikszó városának és hazánk kiemelkedő energiaital, jegeskávé és jegestea gyártójának együttműködése amikor Sváb Antal, Szikszó város polgármestere Koncz Zsófia, országgyűlési képviselő és Mihály Eszter, a cégcsoport CSR vezetője jelenlétében átadta a településen élő gyerekeknek, családoknak az 50 millió forintos támogatásból megépült bringa kertet.

Szikszón mindig kiemelt figyelmet fordítottunk az infrastrukturális fejlesztésen túlmutató beruházásokra, melyek a lakosság közérzetét, egészségi állapotát javítják. A cégcsoport segítségével megvalósult XIXO Bringa Kert a fiatalok számára nyújt tartalmas szabadidős tevékenységet úgy, hogy közben a pályát körülölelő park a szülők, nagyszülők számára is nyugodt, kellemes környezetben segíti a kikapcsolódást. A pálya a tervezett időpontra elkészült, így most örömmel adom át a szikszóiaknak a kertet, és szeretettel várunk mindenkit, aki minőségi időtöltésre vágyik a szabadban

– tette hozzá Sváb Antal, Szikszó város polgármestere.

Tavaly jelentettük be a modern, biztonságos kerékpáros park megvalósításának hírét, mely valamennyi szikszói és környékben élő gyerek, fiatal, és család számára egészséges, élményteli kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Amit terveztünk, azt meg is valósítottuk, hiszen itt állunk most az aktív pihenést biztosító bringa kertben, amely üde és egyedi színfoltja lett a városnak

– mondta el a mai sajtótájékoztatón Mihály Eszter, a HELL ENERGY CSR vezetője.

A most átadott 3 pályás kerékpárparkban helyet kapott egy pumpapálya, egy ugratópálya és egy BMX pálya, így mindenki kiválaszthatja, melyik felel meg legjobban kerékpártudásának, vagy melyik stílusba szeretne belekóstolni.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hell energy

adomány

bringa kert

sportlétesítmény