Nála cukibbat ma már nem látsz: újabb lakóval gyarapodott a vidéki állatkert

HelloVidék   
  Megosztom
Nála cukibbat ma már nem látsz: újabb lakóval gyarapodott a vidéki állatkert

A Debreceni Állatkert a kicsengetést követően ismét örömhírrel szolgálhat kecskecsapatának háza tájáról, miután a napokban újabb egészséges utóddal gyarapodott az immár tíz utódot számláló állomány. A kis bakgida társaival együtt cseperedik sok közös játék mellett a Vidámpark területén található tágas vadaskertben, ahol a látogatók születésük óta megtekinthetik őket, akár a megújult Kisvasúttal tett körutazás során is. Az intézmény házikecskéi évről évre szaporulattal örvendeztetik meg gondozóikat és a látogatóközönséget, egyszerre ennyi gida azonban rég nevelkedett utoljára a Nagyerdő fái alatt.

A Debreceni Állatkert alapításától kezdve igyekszik bemutatni nemcsak a nagyvilág megannyi különleges vad állatfaját, hanem azokat a háziasított állatfajtákat is, amelyek városi környezetben nem kevésbé egzotikusnak számítanak.

Elsősorban húsáért és tejéért tartják, de szőrét, szarvát és bőrét is hasznosítják; a világ egyik legfinomabb fonala, a moher például az angórakecske szőréből készül. A macska után a kecske a legönállóbb háziállat, ebből adódóan könnyen vissza is vadulhat, ha elszabadul. Rendkívül jól mászik, egyensúlyérzéke is kiváló; ő az egyedüli kérődző, amely képes fára mászni.

Címlapkép, fotók: Debreceni Állatkert

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

debrecen

debreceni állatkert

kecskegida

gida

nagyerdei kultúrpark