Itt elkerülheted a tömegnyomort: íme 5 titkos csodahely a Balatonnál

Pénzcentrum   
  Megosztom
Itt elkerülheted a tömegnyomort: íme 5 titkos csodahely a Balatonnál

A Balaton és térsége nem tud veszíteni népszerűségéből: kiemelten kedvelt a belföldiek körében, ennek megfelelően szinte mindig sokan vannak a nyári szezonban. Most azoknak mutatunk eldugott, kevésbé ismert helyeket, akik nem szeretik sem a tömeget, sem a zsúfoltságot.

A Balaton és térsége nem tud veszíteni népszerűségéből: kiemelten kedvelt a belföldiek körében. Míg korábban alig lehetett hallani magyar szót, rengeteg német turista érkezett ide, addigra ma már a szálláshelyi forgalom 78%-át a hazaiak adják ezen a vidéken – áll az MTÜ júniusi trendriportjában. Kiderül belőle az is, hogy 2022 júniusában 395 ezer vendég érkezett a Balaton turisztikai térségbe, akik 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek el itt, nyaralókból tehát nem volt hiány, igaz, az időjárás is kedvezett a strandolásnak, írja a Pénzcentrum.

A városok közül a legkedveltebb még mindig Siófok és Zamárdi. Nem csak közelségük miatt népszerűek, de aki éjjel is aktívan szeret kikapcsolódni, nem csak nappal, annak ez az egyik legjobb Balaton parti választás. Siófokot gyakran nevezik „a Balaton fővárosának”, mivel a tópart legnagyobb városa, továbbá Somogy megye északi részének és a Balaton déli partjának pénzügyi, kulturális, média-, kereskedelmi és turisztikai központja. Nem csoda tehát, hogy itt fordul meg a legtöbb turista.

Aki azonban a városi nyüzsgés helyett inkább csendre és nyugalomra vágyik, az is találhat számára megfelelő helyeket a tó környékén. Összeszedtünk most számukra pár csodás, eldugott helyet, ahol biztosan nem találkozunk tömeggel.

1. Balatonhenye

A Balatontól légvonalban 8 kilométerre, közúton 11 kilométerre északra, a Henyei-hegy keleti lábánál fekvő település. Balatonhenye természetföldrajzilag a Balaton-felvidék e szakaszára jellemző, a tóparti hegysor mögött megbújó medencék egyikében, a mindössze két község területét magában foglaló Monoszlói-medencében fekszik. Ez a terület a Balaton-felvidék egyik legrejtettebb völgye, áthaladó útja nincsen, de még a két itt található zsákfalu, Monoszló és Balatonhenye között sincs közúti összeköttetés.

A falu fölött, a Kapolcs felé vezető sárga turistajelzést követve gyönyörű kilátóhely helyezkedik el közvetlenül az egykori kolostor helye mellett. Látni innen szinte az egész Káli-medencét, a Balatont, a Hegyestű bazaltorgonáit, s Kapolcs felé továbbhaladva a Balaton-felvidék káprázatosan szép, még érintetlen erdein és mezein kirándulhatunk. A település határában ered, és annak főutcáján végighalad a Burnót-patak.

Balatonhenye természetvédelmi oltalom alatt áll, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. A falu táji, ökológiai valamint tájképi szempontból is kiemelkedően értékes területen fekszik.

2. Örvényesi strand

Örvényes a Balaton északi partján, a Tihanyi-félsziget közelében fekszik. Partzsekesz egyike a nagyon kevés kevés szabadstrandnak a tó északi oldalán. A vízimalmáról és a templom melletti finom vizű forrásáról ismert község másik nevezetessége a szép fekvésű – gyönyörű tihanyi panorámával -, kellemes, családias hangulatú szabad strand. A Balaton meder a kijelölt fürdőzési helyen kellemesen kemény talajú, nem köves. A terület nagy részét platán fák borítják, de bőven van hely napozásra, sportolásra, játékra. A strandon többféle sportolási lehetőség kínálkozik. Strandröplabda pálya, tengo pálya, homokos focipálya áll a sportolni vágyók rendelkezésére. A vízi sport kedvelői vízi biciklit, szörföt, kajakot és csónakot tudnak bérelni a Kölcsönzőből. A gyermekek jókedvét homokozó, mászóka, csúszda, és hinta biztosítja.

3. Tihany-Sajkod strand

A Tihany-félsziget nyugati csücskében a Bozsai-öbölre néző üdülőtelepülést könnyű megtalálni (alig 1 kilométerre fekszik a 71-es úttól), de annál nehezebb elfelejteni. Tihany nyüzsgése után érdemes felkeresni a kis nyaralófalut, amely a Balaton egyik legszebb strandjával büszkélkedhet. A Csúcs-hegy oldalán a sűrű növényzetben megbújó településről kiváló kirándulásokat tehetünk Tihany belsejébe a Belső-tóhoz vagy az illatos levendulamezőkhöz, de a hely igazi vonzereje mégis a piciny strand.

4. Csigó Malom, Gyulakeszi

Az antikvitás, a régi bútorok és lakberendezési tárgyak, enteriőrök szerelmesei számára igazi kincsesláda a műemlékké nyilvánított Csigó Malomban berendezett Stílus Galéria. A hely a vásárlási lehetőségek mellett kulturális és művészeti élményeket is nyújt a látogatóknak, ugyanis képzőművészeti kiállításoknak, gyűjteményeknek és művészeti előadásoknak is otthont ad az újjáélesztett malom épülete. Remek programok, akár esik, akár fúj! A galériában mindenféle korok és stílusok tárgyai megtalálhatóak, nem csak Magyarországról. Katalin álma egy kulturális központ volt. A fokozatosan megújuló Csigó-malom ennek is egyre több teret ad. Így jött létre a Varnus Xavér Koncertterem is a malom épületében, ahol a nemcsak a híres orgonista játékát lehet meghallgatni, de más koncerteket, beszélgetéseket is rendeznek – írja a Csodálatos Balaton.

5. Folly arborétum

Egész évben nyitvatartó különleges cédrusok és ciprusok gyűjteménye. Magját, a szőlőbirtokok fölött meghúzódó sziklás, köves „Öregarborétumot” Dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette száztizenöt évvel ezelőtt. Mára mintegy 400 tűlevelű és 200 lombos fa és cserje, valamint több ezer virágzó évelő otthona. Az itt található kilátóból fenséges panoráma tárul fel a sziget- vagy “tanúhegyekre”.

Az arborétumhoz közel eső birtokelemeken 7 hektáron folyik a szőlőtermelés, amely generációról generációra szálló örökség a Folly családban. Emellett ideális családi pihenőhely, családosok és a kisgyermekek barátja: a tágas, fából készült, egyedi játszótér élménydús és vidám kikapcsolódást ígér az egészen kicsik számára éppúgy, mint a nagyobb gyerekek részére.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balaton

balatonhenye

örvényes

folly arborétum

sajkod

gyulakeszi

strandok

nyaralás

utazás belföldön