Ingyenes koncerteket ad a férfikar: rendkívüli dalokkal lépnek fel a Zempléni Fesztiválon

MTI   
  Megosztom
Ingyenes koncerteket ad a férfikar: rendkívüli dalokkal lépnek fel a Zempléni Fesztiválon

A 20 éves jubileumát ünneplő Szent Efrém Férfikar a Zempléni Fesztiválon augusztus 17-én Filkeházán, majd Mikóházán ad ingyenes koncertet, a kórus tagjai a két helyszín között pedig együtt zarándokolnak a közönséggel.

A Csepelen működő Budapesti Görögkatolikus Kórus férfi tagjai 20 évvel ezelőtt, 2002. augusztusában adták első koncertjüket Szent Efrém Férfikar néven, Bubnó Tamás vezetésével a Zempléni Művészeti Napokon. Ez a fellépés indította útjára Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesét - olvasható a közleményben.

Mint írják, a helyszínhez és a jubileumhoz méltóan az együttes visszanyúl ahhoz a repertoárhoz, amivel kezdeti sikereiket érték el. A görögkatolikus szakrális zene és a bizánci hagyomány énekei egyaránt elhangoznak a koncerteken, de az együttes egyéb fontos témái - a magyar kortárszene, a klasszikus magyar férfikari mesterek, valamint a saját feldolgozások is megjelennek a repertoárban.

A tájékoztatás szerint a koncerteken nagy hangsúlyt kap Boksay János Aranyszájú Szent János liturgiája, aminek felvétele mérföldkő volt a Szent Efrém Férfikar életében, ugyanis ezzel helyezték el magukat és a kárpát-medencei bizánci vokális tradíciót is a világ szakrális zenei térképén.

A közlemény felidézi, hogy a Szent Efrém Férfikar missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását, így egyfajta béketeremtő szerepük van a Kelet és a Nyugat között, ugyanakkor nagy hangsúlyt helyeznek az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály) ápolására is.

A zenei együttesnek tizennégy lemeze jelent meg, amelyek közül a Byzantine mosaics című albumot 2010-ben Supersonic-díjjal jutalmazták Luxemburgban, a Benedicamus Domino-t pedig Gramofon díjra jelölték. A Férfikar 2012-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjat kapott a ruszin nemzetiségi kultúra ápolásáért, majd 2014-ben Magyar Örökség díjat vehetett át. Ugyanebben az évben Budapest Főváros Közgyűlése kimagasló kulturális és művészi tevékenységéért Budapest Márka díjat adományozott a Szent Efrém Férfikarnak - áll az összegzésben.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek koncertek

szent efrém férfikar

zemplén fesztivál