Ezt a helyet látni kell: 50 millióból újult meg az ismeretlen romtemplom

HelloVidék   
  Megosztom
Ezt a helyet látni kell: 50 millióból újult meg az ismeretlen romtemplom

Október 14-én átadták a megújult XIII. századi Töki Romtemplomot. A pest megyei község határában található, mára már nagyon rossz állapotban lévő műemléket a most indult ROM Vándor program első állomásaként állították helyre, a Market Építő Zrt. önkéntes, társadalmi felelősségvállalási tevékenységének részeként. A környéken összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával megerősítették a középkori falakat, rendezték a templomrom környezetét és megteremtették annak két irányú megközelíthetőségét. Az 50 millió forintos költséggel helyreállított különleges atmoszférájú szakrális emlékhely mostantól a nagyközönség előtt is nyitva áll és várja látogatóit a hazai, illetve nemzetközi túra- és zarándokmozgalmak megújult célállomásaként.

Az örökségvédelem ma már az újfajta partneri együttműködések kialakítását teszi lehetővé. Nyitott mindenki számára, aki szeretne részt vállalni múltunk építészeti kincseinek megőrzésében. Ez az értékmentő- és teremtő gondolat vezette ezt a kezdeményezést is, amelynek köszönhetően összefogással sikerült megmenteni a pusztulás, a feledés veszélyétől egy csodálatos Árpád-kori templomot

- fejtette ki Dr. Vukoszávlyev Zorán, az Építési és Beruházási Minisztérium építészetért és műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkára a Töki Romtemplom ünnepélyes átadóján, amely a Market Építő Zrt. által elindított ROM Vándor program részeként újult meg. Az immár látogathatóvá vált romemléket a helyettes államtitkár Scheer Sándorral, a Market Építő Zrt. vezérigazgatójával, Belecz Péterrel, a ROM Vándor programigazgatójával és Bősze Andrással, Tök polgármesterével közösen avatta fel.

A ROM Vándor program legfőbb célja építészeti örökségeink újrafelfedezése, megóvása és népszerűsítése, többek között azok felkutatásával, szakszerű helyreállításával, valamint a romemlékek környezetének megújításával. Ennek a hosszú távra tervezett önkéntes vállalati kezdeményezésnek csak az első állomása a töki helyszín. A program több mint száz romemlék feltérképezésével és mintegy 50 bejárásával kezdődött, amelyek után 12 műemlék lett előzetesen kijelölve.

Minden egyes esetben arra törekszünk a felújítások elvégzése során, hogy méltó módon viszonyuljunk a történelmi hagyatékhoz, és olyan minőségi munkát hagyjunk magunk után, amihez legalább 25 évig nem kell hozzányúlni. Mind munkatársaink, mind a bevont szakemberek az adott rom építészeti örökségének értékeihez, annak identitásához illesztve tervezik meg a rekonstrukciós folyamatot. Így megőrizzük azt a több évszázados értéket, amit ezek az épületek rejtenek. Ugyanakkor megragadjuk a lehetőségét annak, hogy közelebb hozzuk az emberekhez ezeket a helyeket, az életük részévé tegyük őket, ahová minőségi szabadidős programokat szervezhetnek. A töki templomrom megújításában önkéntes munka keretében közel száz kollégánk vett részt. A szakmai feladatok mellett Market összefogással valósítottuk meg a műemlék környezetének rendezését is

- mondta el Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.

A Töki Romtemplom története kevéssé ismert. Írásos emlékek alig állnak rendelkezésre a majd 800 éves egyházi épületről, illetve a közelében felépült középkori faluról. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett ez a vidék, ami a templom sorsát is megpecsételte. A funkcióját és közösségét vesztett épület állapota folyamatosan romlott, a pusztuló rom csendes tanúja volt az évszázadoknak. 2000-ben régészeti feltárásokat végeztek a területén, amit részleges felújítás követett, viszont az állagromlást ez sem állította meg teljesen, ráadásul a romemléket teljesen körbevevő magántulajdonú szántóföld is egyre közelebb került a falakhoz, lehetetlenné téve annak megközelítését. Mindezek rendezése és az újabb állagmegóvási beavatkozások nélkül a feledésbe merült szakrális helyszín könnyen elveszhetett volna a közösség számára.

A romtemplomunk újjáélesztése büszkeséggel, reménnyel tölti el az itt élőket. Tiszteljük, ápoljuk hagyományainkat, őseink örökségét, és folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek révén tovább gazdagíthatjuk községünket, megalapozhatjuk a fejlődésünket. Ezzel a felújítással újabb nagy lépést tettünk előre, hogy a múltunk megőrzése mellett a jövő felé is új távlatokat nyissunk kulturális, turisztikai értelemben egyaránt

- emelte ki Bősze András, Tök polgármestere.

A ROM Vándor program keretében előkészítés alatt van a második helyszín Aszófőn, a Kövesdi templomromnál. A munkálatok a szakági partnerek mellett ugyancsak a Market Építő Zrt. önkéntes munkatársainak bevonásával történik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tök

töki romtemplom

rom

örökségvédelem

rom vándor