Kivonult a rendőrség Varnus Xavér birtokához: fegyvereket találtak a vidéki épületben

HelloVidék   
  Megosztom
Kivonult a rendőrség Varnus Xavér birtokához: fegyvereket találtak a vidéki épületben

Rajong az elhagyatott templomokért. Kanadában, az óceán parton már vett és felújított egyet, ám most Pápa mellett, Mezőlakon is megment az enyészettől egy hajdani evangélukus templomot Varnus Xavér.

Rajong az elhagyatott templomokért. Kanadában, az óceán parton már vett és felújított egyet, ám most Pápa mellett, Mezőlakon is megment az enyészettől egy hajdani evangélukus templomot Varnus Xavér, számolt be róla a Best Magazin.

Kanadából jöttem haza éppen, amikor kilépve a repülőtérről, az újságárusnál megpillantottam egy nagypilap címlapján: Mezőlakon eladó az evangélikus templom. Megmozgatta a fantáziámat, rögvest autóba ültem, és odamentem

- mesélte a művész a lapnak.

Mint mondta, nem ő volt az egyetlen pályázó, volt egy vetélytársa is. Az illető nem volt más, mint a csantavéri bérgyilkosként ismert, jelenleg a szegedi Csillagbörötönben életfogytig tartó szabadságvesztését töltő Dér Csaba. Mint kiderült, a férfi életében fontos szerepet tölt be a vallás, így próbál vezekelni bűneiért. Ahogy Xavér mesélte, voltak még érdeklődők, az egyik csirkekeltetőt, másik diszkót szeretett volna kialakítani a templomból. Az eladó választása viszont az orgonaművészre esett.

Más oka is volt, hogy kiszemelte magának a templomot

Annak idején a szakrális épületeket az úgynevezett Szent György-vonalakra építették, amelynek gyógyító erőt tulajdonítottak. E templom is azok metszéspontjaira épült

- magyarázza, majd hozzáteszi, jövőre már kulturális fesztivált szeretne szervezni, persze addig még rengeteg munka áll előtte.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

varnus xavér

templom

templom felújítás