Nagy az elkeseredés a horgászok között: 43 év után kitiltották őket a népszerű tóról

HelloVidék   
  Megosztom
Nagy az elkeseredés a horgászok között: 43 év után kitiltották őket a népszerű tóról

Jelenleg már semmilyen horgászati tevékenység nem folytatható a dégi Park-tavon. A horgászat tilalmát az égvilágon semmi sem indokolja - közölte a a Dég Park-tó Horgász Egyesület.

A 43 éve alakult Park-Tó Horgász Egyesület az elmúlt évtizedek alatt folyamatosan biztosította a horgászati lehetőséget a dégi Festetics-kastély területén található Park-tó nagyobbik víztestén - írta a Pecaverzum. Tavaly év végén azonban nem hosszabbított velük szerződést az ingatlant működtető állami cég, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF Nonprofit Kft.), így most horgászati lehetőség nélkül maradtak a környékbeliek. Az egyesület elnöke már minden követ megmozgatott, de segíteni eddig senki sem tudott.

Az, hogy a Dég közösségi életében mindig is nagy szerepet játszó horgászatot, illetve a horgászegyesület működését egy 3 soros e-maillel kívánja megszűntetni egy állami cég, a NÖF Nonprofit Kft., arra nem találunk szavakat. Jelenleg tehát semmilyen horgászati tevékenység nem folytatható a dégi Park-tavon. A horgászat tilalmát az égvilágon semmi sem indokolja. Eddig is békésen megfértek egymás mellet a kirándulok, a szabadtéri sportot űzők, a filmforgatásokban résztvevők és természetesen a horgászok is. Természetesen nem hagyjuk annyiban, hogy egy tollvonással megszűntessenek minket, célunk továbbra is az, hogy a nagy múlttal rendelkező egyesületünk fennmaradjon, és legyen vizünk is, ahol horgászhatunk. És ez a tó csakis a Park-tó lehet

– közölte a a Dég Park-tó Horgász Egyesület.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

horgászat

dég