A vadászokat is elérte az áremelkedés: ki tudja megfizetni már ezt a drága hobbit?

24.hu   
  Megosztom
A vadászokat is elérte az áremelkedés: ki tudja megfizetni már ezt a drága hobbit?

Ahogy arról a 24.hu beszámolt, a hozzájuk eljutott információk alapján egyre kevésbé jut lőszer polgári védelmi, rendészeti és vadászati célokra, mivel az európai fegyver- és lőszergyártók teljes kapacitásukkal igyekeznek kielégíteni az ukrán hadsereg megnövekedett lőszerigényét. Ennek mentén a vadászati költségek is az egekbe szálltak, borsos áron lehet lőszerhez is jutni.

Ahogy a portál írja, a témával kapcsolatban megkeresték a Nimród Alapítvány kuratóriumának elnökét, Gergely Imrét is. Mitn írtáj, a szakember is úgy látja, hogy a több mint hetvenezres magyar vadásztársadalomnak csak nagyon kis százalék jár el lőtérre gyakorolni, aminek szintén gazdasági okai lehetnek, például a megemelkedett lőszerárak miatt. Külön kiemelte azt is, hogy meglepő, de a hivatásos vadászok azok, akik leginkább nem engedhetik meg maguknak a lőtéren való gyakorlást, hiszen rettentő alacsony fizetést kapnak.

Gergely Imre elmondta, úgy véli a sztenderd kaliberek brutális áremelkedése miatt sokan Szlovákiába járnak lőszert vásárolni, mert ott még nem fogytak ki a készletek és ott olcsóbban is lehet hozzájutni. Ezzel szemben Romániából sokan Magyarországra jönnek vásárolni, mert ott még nagyobb az aktuális készlethiány. A vadász példaként tért ki arra is, hogy az egyik általa használt lőszerből egy húszas doboz 17–18 ezer forintba került egy éve, ugyanez most közel ötvenezer forint.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vadászat

lőszer

vadászati költségek

lőszer

lőszerár

lőszer árak emelkedése