Őrületes programkavalkád vár a Balatonnál: erre koccintani kell!

MTI   
  Megosztom
Őrületes programkavalkád vár a Balatonnál: erre koccintani kell!

Könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések és szabadtéri koncertek várják az érdeklődőket a Könyv bor jazz nevű fesztiválon Balatonfüreden június 12. és 16. között - közölte a rendezvény szervezője.

Cserép László elmondta: a Kisfaludy Színpadnál egy háromezer kötetes könyvkamion állomásozik majd, ahol a szerzők dedikálják műveiket. Itt lesz mások mellett Fábián Janka és a balatonfüredi származású Karády Anna, akik a romantikus történelmi regényeik révén váltak népszerűvé, dedikál Vida Ágnes pszichológus, aki a Babapszichológia és az Álomba ringató praktikák című könyveivel, illetve a gyermeknevelési és várandósságról szóló blogjáról vált ismertté, valamint találkozhat a közönség Kötter Tamás íróval is. Rendhagyó irodalomóra keretében mutatkozik be a Helyőrség.ma című antológia. Farkas Wellmann Endre főszerkesztő beszélget Regős Mátyás és Bék Timur költőkkel.

Ezt követően Szalay-Bobrovniczky Vince író és Szatmári Péter szerkesztő mutatja be A Waldheim-ügy és Ausztria című könyvét. Hozzátette: minden nap jazz zene szól majd a Vaszary kertben és a Blaha Lujza utcán felállított szabadtéri színpadokon, borpavilonok, könyvsarok és vendéglátóhelyek kínálata fogadja a látogatókat. Gyerekprogramokon vehetnek részt a legfiatalabbak, a felnőtteket pedig borbemutató és borkóstoló várja. Cserép László beszélt arról is, hogy Herczeg Ferenc A fehér páva című regénye alapján forgatott romantikus játékfilm, a Pacskovszky József által rendezett Majdnem menyasszony összesen nyolc jelölést kapott a Könyv bor jazz fesztivállal egyidőben zajló Magyar Mozgókép Fesztiválon. A filmről az alkotók beszélgetnek majd, köztük Hajdu Tibor, az egyik főszereplő, és bemutatják Frenyó Zoltán filozófus, eszmetörténész Európa című kötetét is - mondta. A három Cholnoky fivér, a két író és a geográfus történetét meséli el Géczi János író a Tiltott Ábrázolások Könyvéből című kötetében, melyet maga a szerző mutat be.

Antall Józseffel a világszínpadon címmel írt könyvet a rendszerváltozásról és az első szabadon választott miniszterelnökről Kodolányi Gyula. A szerző 1989-től Antall József, majd Boross Péter miniszterelnök külügyi tanácsadója volt, közvetlen közelről szemlélte az akkori eseményeket, ezekből oszt meg néhányat az irodalmi esten - fűzte hozzá. Borozgatás mellett ismerhetik meg az érdeklődők Ambrus Lajos-Kovács Gyula Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című kötetét, a szerzőkkel Figula Mihály borász beszélget majd. Praznovszky Mihály irodalomtörténész Madách-enciklopédia című kötetéről beszél majd, amely egy 372 címszóba sűrített elemzés Az ember tragédiájáról - fűzte hozzá a szervező, aki kiemelte: a fesztivál minden rendezvénye szabadon látogatható, de néhány program, például a borkóstoló, regisztrációköteles.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

balatonfüred

programajánló