Őszi bakancslista: 5 különleges vidéki vár, amit vétek lenne kihagyni
Magyarország történelmi hagyományainak köszönhetően számtalan várral bővelkedik. Hazánk szinte minden pontján lehetőséged nyílik a régi korokba visszarepülni. Ugyan a hazai várak és kastélyok némelyike elhagyottan, az enyészetnek vannak kitéve, ám az utóbbi időben egyre több helyen kezdenek felújításokba, mint ahogyan nemrég Simontornyán is, elsősorban azért, hogy mint turisztikai látványosság vonzerejét növeljék a környék népszerűségét. A HelloVidék most összeszedett öt különleges olyan vidéki várat, amelyeket az elmúlt években újítottak fel. Lássuk őket!
Az elmúlt évtizedekben a mai Magyarország területén működő 1500 kastély, kúria nagy része eltűnt, elbontásra került, majd a rendszerváltás után tovább romlott állapotuk.
Az elmúlt 13 évben a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, állami és uniós pénzből több mint egy tucat kastély újult meg, ugyanakkor ezekre még további forrásokat kell fordítani és üzemeltetésük is folyamatos pénzügyi terhet jelent a költségvetésnek.
Sümegi Vár
A Sümegi Vár az ország egyik legszebb középkori erődje. Dacolva a történelem viszontagságaival ma is impozáns látványt nyújt, ahogy a magasan kiemelkedő hegytetőről uralja környezetét. 2020-ban megkezdődött az a közel egymilliárdos felújítás tavaly márciusban fejeződött be, ezzel több évig tartó korszerűsítési folyamat és turisztikai fejlesztés ért véget.
Újjáépült az egész keleti szárny a kápolnától a Köves-bástyáig, az épületek homlokzatát bevakolták. A korabeli beosztásuknak megfelelően tagolt emeleti terekben vártörténeti kiállítás kapott helyet, a földszinten pedig az eredeti funkciónak megfelelően a sütőház, a pék háza, a konyha, a kovácsműhely, valamint a személyzeti lakószobák enteriőr-rekonstrukciói készültek el, de a felújítás érintette a várnagyi házat, a kaszárnyát és a Csabi-tornyot is.
Belépőjegyek
- Felnőtt: 2 500 Ft/fő
- Kombinált jegy : 4 500 Ft/fő
- Gyermek (6 év alatt): ingyenes
- Gyermek (6-14 év): 1 500 Ft /fő
- Nyugdíjas/Diák: igazolvány felmutatásával 1 500 Ft/fő
Egri vár
Eger vára mind a magyar történelem, mind a kultúra egyik meghatározó építménye. Magyarország leghíresebb törökkori vára számos érdekes kiállításnak ad otthont. Az egri vár felújítása 2017-ben indult meg, amelynek részeként 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósult meg, a Kormány 255 millió forintos hazai támogatást biztosított és további 460 millió forint hazai forrással egészített ki.
Többek között megújult a déli várfeljáró, amely a vár legforgalmasabb útja, a turista forgalmon túlmenően jelentős városi forgalom is terheli. Az 1950-es években elkészült burkolat korábban számos helyen balesetveszélyes volt.
A balesetveszély elhárítása érdekében a baloldali lépcsős járdasor járó felületeit újraépítették. A korábbinál biztonságosabb és kényelmesebb lépcsőfokok kialakításával, víznyelőkkel, új kőkiosztással, a kövek síkba igazításával, a hiányzó részek pótlásával, a sérült elemek cseréjével és újrahézagolással olyan felújított feljáró került átadásra, ami kényelmesebbé és biztonságosabbá tette a látogatóforgalmat.
Ezt szolgálta a lépcsősort kísérő fal és fogódzók megújítása is. A műemlékvédelmi szempontok miatt megtartott kőburkolatban kialakítottak egy olyan, felületében jobban elsimított, magasabban fugázott sáv, ahol a gyermekkocsival érkező vendégek számára a feljutás jelentősen könnyebbé vált.
Belépőjegyek
- Gyermek (6 év alatt): ingyenes
- Teljes árú jegy
- 4000 Ft
- Kedvezményes jegy - 6-26 és 62-70 év közöttieknek –
- 2000 Ft
Nyitvatartás
- Várkapu
- 9:00-22:00 óráig
Mosonmagyaróvári vár
A mosonmagyaróvári vár az ország egyetlen olyan várépülete, amelyben felsőoktatási tevékenység folyik, és egyike azon kevés várainknak, amelyet soha nem romboltak le, így napjainkban is közel eredeti kiterjedésében áll. Ennek ellenére ez nem azt jelenti, hogy ne fogott volna ki rajta az idő vasfoga, legutóbb 2021-ben történtek komoly fejlesztések.
Az akkor átadott 1,7 milliárd forintos beruházás során teljesen megújították a várkaput, rendezték a vár körüli belső közlekedést, sétányokkal bővítették a park úthálózatát és több pihenőteret alakítottak ki, amelyek kültéri kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és egyéb rendezvények lebonyolítására is alkalmasak.
Megújították a gyepfelületeket, új fasorokat, cserjéket és évelőket ültettek. Ezt kiegészíti az egyetemnek egy magyar-osztrák határon átnyúló fejlesztési projektje, amelynek részeként tanösvényt és ökojátszóteret alakítanak ki.
Bővítették a park infrastruktúráját is: kültéri infokommunikációs tájékoztatót helyeztek ki, tér-, díszvilágítási és öntözőrendszer alakítottak ki és egységes arculatú berendezési tárgyakat helyeztek el.
Belépőjegyek
- Teljes árú 2 500 Ft
- Kedvezményes* 1 500 Ft
- Csoportos jegy – kedvezményes (10 fő felett) 1 200 Ft
Nyitvatartás
keddtől-vasárnapig
- 10:00 - 17:00
Hétfő
- Zárva
Szögliget, Szádvár
2021-ben adták át a szögligeti Szádvár felújított részét, az ICOMOS-díjjal kitüntetett, megújult szögligeti Szádvár romterületén kilátópontok, gyilokjáró, biztonságos látogatói útvonalak, padok, piknik pontok, információs táblák és az ország legnagyobb várbeli tereplépcsője várják a kirándulókat.
A fejlesztést követően az Alsóvár a komplexum fogadópontjává vált. Ugyanitt egy tölgyfa gyilokjárón a 8-12 méter magasan fennmaradt, hatalmas sziklatömbök közé beékelt keleti és északi várfal falkoronája is bejárható lett. A keleti, északi és nyugati bástyák előterében kilátópontok létesültek.
A Belsővár nyugati udvarában a látogatók fedett helyen tekinthetik meg a területen évszázadok óta szétszórva heverő nagy számú és nagy méretű középkori faragott kőanyagot.
Külön érdekesség, hogy tavaly nemzetközi díjat nyert Szádvár felújítása is, mivel bekerült a BigSEE Architecture 2023-as díjazottjai között közé a „kulturális” kategóriában.
Nyitvatartás
- Mindig elérhető
Belépőjegyek
- Ingyenes
Nagyvázsony, Kinizsi-vár
A Balaton-felvidék lankái között rejtőzik a középkorban épült Kinizsi-vár. Hunyadi Mátyás 1472-ben adományozta az erősséget Kinizsi Pálnak a hadjárataiban tanúsított vitézségéért. A vár elődjét, ami csak udvarház méretű volt, a 14-15. század fordulóján építette a Vezsenyi család. Ennek a helyén Vezsenyi László 1463-64 körül egy másik épületet emeltetett, Vázsonykő várát, ami ma a belső várral azonos. A megújult várat tavaly adták át.
Először 1954-ben fogtak hozzá a rekonstrukciójához, a vár utolsó lakója ekkor költözött ki a lakótoronyból.
A régészeti, művészettörténeti kutatások még 2018-ban indultak, a szakaszosan zajló felújítási munkálatok 2023-ban zárultak el. Összesen 2300 négyzetméternyi területet újítottak fel. A vár interaktív kiállítással és korszerű rendezvényteremmel bővült. A lakótoronyban a 25 évig a várban élő Magyar Benigna, Kinizsi Pál feleségének lakosztályát rendezték be.
Nyitvatartás
- hétfő: ZÁRVA
- kedd: 10.00 – 17.00
- szerda: 10.00 – 17.00
- csütörtök: 10.00 – 17.00
- péntek: 10.00 – 17.00
- szombat: 10.00 – 17.00
- vasárnap: 10.00 – 17.00
Belépőjegyek
- Felnőtt: 3.300 Ft
- Diák, nyugdíjas: 2.600 Ft
- Családi (2+2 fő felett): 10.000 Ft
- 70 év felett (regisztrációs díj): 500 Ft
Címlapkép: Getty Images
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)