Különleges musicallel, a Pablo és Picassoval startol a vidéki színház: itt a teljes programlista

MTI   
  Megosztom
Különleges musicallel, a Pablo és Picassoval startol a vidéki színház: itt a teljes programlista

Öt bemutatója lesz a veszprémi Pannon Várszínháznak az új évadban, elsőként pénteken a Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja című musical premierjét láthatja a közönség – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a teátrum igazgatója.


 

Vándorfi László közölte: a zenés darab főszereplői Pablo, az orrszarvú és egy rajztehetséggel megáldott kisfiú, akinek csúfneve Picasso. Mindketten hiányolják a szeretetet és az elfogadást, ám izgalmas kalandok közepette új barátokra lelnek, míg végül gyerekek, állatok, növények fognak össze és hidat építenek egy olyan világba, ahol az élet valamennyi formája érték. A darabot Hrutka Róbert, Kovács Dominik és Kovács Viktor írta, az előadás rendezője Vándorfi László.

A teátrum igazgatója elmondta, hogy a darab egy részletét Budapesten, az Erzsébet téri Állatvédelmi Pikniken is láthatja majd a közönség szeptember 28-án.

Októberben Peter Quilter Bestseller című komédiáját mutatja be a társulat Szelle Dávid rendezésében. Novemberben lesz a premierje a Kulcskeresők című komédiának, amelyet Örkény István halálának 45. évfordulója alkalmából visznek színre Gazdag Tibor főszereplésével.

Márton László Jászai Mari feltámasztása című darabját februárban mutatja be a társulat Szelle Dávid rendezésében – mondta el Vándorfi László, hozzátéve, hogy a színmű a Covid-járvány idején játszódik, főszereplője Viktória, a középiskolai tanárnő, aki a gimnázium színjátszó szakkörét vezeti. Az osztály a tanárnő vezetésével darabot ír Jászai Mariról, akinek egyik alakításával Viktória végül a magánéletben is teljes mértékben azonosul.

Az évad utolsó bemutatója Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiája lesz Vándorfi László rendezésében és főszereplésével.

A színházigazgató elmondta azt is, hogy budapesti vendégjáték-sorozatot terveznek a Bethlen Téri Színházban, ahol a fővárosi közönség Háy János Én vagyok én, Örkény István Kulcskeresők, John Fowles A lepkegyűjtő és Márton László Jászai Mari feltámasztása című darabját tekintheti meg két-két alkalommal.

Vándorfi László beszélt arról is, hogy a Finálé Produkciós Irodával együttműködve arénaturnéra indul a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical. Az előadást az ország nagyvárosaiban a jövő év első felében láthatja majd a közönség a főbb szerepekben Trokán Nórával, Szabó Kimmel Tamással, Novák Péterrel, Ekanem Bálint Emotával és Fekete Lindával.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

színház

veszprém

pannon várszínház veszprém

kultúra