Különleges programmal várnak Szegeden: ilyen csak egyszer történik az évben
Mikrogépekkel, a mezőgazdaság szolgálatába állított mikroorganizmusokkal, pattogatott cirokkal és a világ első programozható zsebszámológépével is megismerkedhetnek azok, akik pénteken, a Kutatók éjszakáján ellátogatnak a szegedi kutatóintézetek és kiállítóhelyek programjaira – tájékoztatták a szervezők.
A Szegedi Tudományegyetem több mint négyszáz tudományt népszerűsítő eseménye mellett változatos programokkal várják az érdeklődőket a szegedi kutatóintézetek is. A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban több mint harminc állomáson mutatják be az intézményben folyó tudományos munkát. A látogatók megismerkedhetnek a többi közt azzal, miként készíthetők néhány mikrométer méretű háromdimenziós tárgyak és hogyan lehetnek ezek a mikrogépek a kutatók segítségére a fizikai és biológiai kísérletekben. A szakmai programok mellett a legkisebb gyerekeket is érdekes kísérletekkel és kreatív kézműves-foglalkozással várják, a játszóházban félóránként érdekes tudományos kísérleteket mutatnak be.
A Bay Zoltán Kutatóközpont szegedi részlegében szó esik arról, hogyan állíthatók a mezőgazdaság szolgálatába a drónok, a műholdak és a mesterséges intelligencia továbbá miként segíthetnek a baktériumok, gombák és algák abban, hogy gazdaságosabban, kisebb környezeti lábnyommal megtermelt és egészségesebb élelmiszerek kerüljenek az asztalra.
Az ELI ALPS lézeres kutatóintézetben tartott előadásokon hallhatnak majd a vendégek az intézmény berendezéseiről, a nukleáris energiatermeléssel kapcsolatos tényekről és tévhitekről, a szörföző elemi részecskékről, a fény természetéről és a napelemek fejlesztéséről. Kísérletekkel demonstrálják többek közt az ultragyors folyamatok megfigyelését, a fény hullámtermészetét, a mély hőmérsékleteken fellépő jelenségeket, és arra is fény derül, hogy miért szeretik a sugárbiológusok a zebrahalakat. Azok pedig, akik jól válaszolnak a tavaly Nobel-díjjal elismert fizikusok kutatásaival kapcsolatos kérdésekre, az intézet érdeklődők elől elzárt részeibe is bepillanthatnak.
A Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. látogatói megtudhatják mitől lesz jó a kenyér, milyen biotechnológiai módszereket alkalmaznak a növénynemesítők és a seprűkészítés mellett mire használható még a cirok. Akik megéheznek az eseményen még pattogatott cirokmagot is kóstolhatnak.
A Szent-Györgyi Albert Agorában található Informatika Történeti Kiállításon a Neumann-társaság jóvoltából az idén ötvenéves HP-65-öst, a világ első programozható zsebszámológépét is megismerhetik a látogatók. A technikatörténeti érdekesség a hetvenes években még az amerikai űrhajósokat is segítette az Apollo-Szojuz program során. Emellett a jeles magángyűjtők és szakértők előadásain szólnak még a programozható zsebszámológépek evolúciójáról és a kézi számítógépek, okostelefonok kialakulásáról is.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)