Ha valami különlegesre vágysz, akkor van egy jó hírünk: fenomenális programmal készül ez a vidéki nagyváros
Programsorozattal ünnepli az alapításának 18. évfordulóját a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ: 6 órányi koncertélmény.
A művészeti tárlat, valamint 7 produkció várja az érdeklődőket szeptember 26. és 28. között. Csütörtökön folyóirat-bemutató, kurátori tárlatvezetés, valamint Intézményfikciók: Egy debreceni művészeti kar lehetőségei címmel kiállításmegnyitó várja az érdeklődőket.
Pénteken öt órától több alkalommal látható a Sirr című táncelőadás a Gradient Kortárs Balett Debrecen előadásában, majd hét órától a Subtones ad koncertet a belső kertben. Kilenctől ugyanitt Zságer Balázs és Katona Kati immerzív audiovizuális előadása hallható.
Szombaton múzeumpedagógiai foglalkozás és Ringató várja a látogatókat, majd 17 órától Bordos László Zsolt tart előadást Hogyan jutottunk el az épületvetítésig? címmel. Aznak adját át a MODEM-díjat, majd kerekasztal-beszélgetést tartanak Váradi Ferenccel, Török Krisztán Gáborral és a Random Trip formáció tagjaival a Hanyas vagy? című kiállításhoz kapcsolódóan, amelyben 19 órától kurátori tárlatvezetés is lesz.
Este nyolctól Bordos László Zsolt épületvetítése lesz látható, kilenctől pedig a Random Trip lép fel. Az estét dj session zárja. Több mint 3000 négyzetméternyi kiállítóterével 18 évvel ezelőtt, 2006 őszén nyílt meg a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Debrecen belvárosában. A művészeti központ Magyarország második legnagyobb kiállítóhelye, a legkorszerűbb technikával felszerelve - tudatta az intézmény az MTI-vel.
Az elmúlt években a MODEM a modern és kortárs nemzetközi művészeti élet egyik meghatározó közép-európai regionális központjává vált, ahol olyan neves művészek munkáit láthatta a közönség, mint például André Kertész, Alekszej Komar, Bill Viola, Odilon Redon, Pablo Picasso, Georges Rouault, a Blue Noses vagy épp Leonardo da Vinci.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)