Újra látható lesz Feszty Árpád hármasképe

HelloVidék   
  Megosztom
Újra látható lesz Feszty Árpád hármasképe

Az Arad Megyei Múzeum képzőművészeti osztályán helyezték el ideiglenesen Feszty Árpád Krisztus temetése című hármasképét, miután pénteken hazahozták Nagyszebenből, ahol március végétől kezdve restaurálták.

Fekete Károly, a triptichon újbóli kiállítását kezdeményező aradi Kölcsey Egyesület alelnökének tájékoztatása szerint a múzeum vezetőségétől úgy értesült, hogy jövő tavasszal teszik újra közkinccsé a festményt, addig a már felújított Kultúrpalota második emeletén rendeznek be a 13 méter hosszú és 4 méter magas alkotás befogadására alkalmas kiállítótermet - írja a maszol.ro

A több mint ötven négyzetméteres műalkotás három részből áll: az első Jézus kereszthalálát ábrázolja, a másodikon – ami a leghosszabb, mintegy hét méter – a temetési menet látható, míg a harmadikon a sír, a földre borulva imádkozó Máriával. Feszty Árpád Firenzében festette a Krisztus temetését, amelyet 1903-ban Budapesten állított ki, majd nemzetközi körútra indított. A Kultúrpalota 1913-as megnyitásakor került Aradra a budapesti Szépművészeti Múzeum letétjeként; akkor körülbelül 150 képet hoztak Budapestről, és abból nyílt meg az első kiállítás az intézményben. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés nyomán az elszakított területekkel együtt számos műkincs is az új, szomszédos államokhoz került.

A Kölcsey Egyesület 2016 márciusában jelentette be, hogy kezdeményezik a hármaskép mint az egyik legjelentősebb aradi műkincs újbóli kiállítását. Szinte napra pontosan egy évvel az indítvány után, több mint negyven év szünet elteltével, 2017 márciusában lekerült a csévékről a triptichon, és a jelenlévő magyarországi és romániai restaurátor-szakemberek szerint meglepően jó állapotban.

Feszty Árpád mestere volt a monstre képeknek, s bár a triptichon nem mérhető az Ópusztaszeren kiállított A magyarok bejövetele című körképéhez, mind tematikája, mind méretei miatt értékes. Nem beszélve arról, hogy az aradi magyarságnak érzelmi kötődést jelent a történelmi időkhöz, akárcsak a Szabadság-szobor, a Szentháromság-szobor, vagy az Ereklyemúzeum.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

festmény

hellovidék

kultúra