Gombamód szaporodnak vidéken a töltőpontok: ideje másképp gondolni az e-autókra

HelloVidék   
  Megosztom
Gombamód szaporodnak vidéken a töltőpontok: ideje másképp gondolni az e-autókra

A különböző ösztönzőknek és a töltőinfrastruktúra gyors fejlesztésének hatására egyre több zöld rendszámmal ellátott autó fut Magyarország útjain. A legtöbb részben vagy teljesen elektromos meghajtású autó Budapesten található, de nincs sokkal lemaradva a vidéki állomány sem. Ezért is örömteli, hogy az államnak, az önkormányzatoknak, a szolgáltatóknak és a helyi vállalkozásoknak köszönhetően gombamód szaporodnak a töltőpontok a fővároson kívül is, ezzel is hozzájárulva az ország átjárhatóságához. Alábbi cikkünkben abban próbálunk segítséget nyújtani, hogy hol tájékozódhatnak a töltőpontokkal kapcsolatban azok, akik az elektromos autózás mellett döntenek.

Magyarországon gombamód szaporodnak a részben és teljesen elektromos meghajtású, konnektorról tölthető járművek. Ennek eredményeként a legfrissebb statisztikák szerint, amelyet a Belügyminisztérium küldött el az e-cars.hu részére, 9 113 darab zöldrendszámos autó futott az ország útjain november végén. A statisztikákból az is kiderült, hogy Budapest mellett vidéken is szép számmal vannak zöld rendszámmal ellátott autók, szám szerint 4 314 darab.

Abban, hogy az elektromos autók gyorsan terjednek Magyarországon, a zöld rendszám nyújtotta kedvezményeken és más ösztönzőkön, például a vásárláshoz igénylehető 1,5 millió forintos állami támogatáson túl, a töltőinfrastruktúra fejlesztése is fontos szerepet játszik. A magyar állam, helyi önkormányzatok, a szolgáltatók és a töltőtelepítésben érdekelt vállalkozások egyaránt hozzájárultak ahhoz az elmúlt években, hogy mostanra országszerte sok száz töltőponton tudnak energiát vételezni az elektromos autósok.

Fontos tudni, hogy ezeknek a nyilvános helyeken lévő töltőknek a legnagyobb hányada ráadásul ingyenes használható, vagyis az elektromos autósoknak nem kerül egy forintjukba sem az „üzemanyag”. Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy mostanra az egész országot behálózó töltőinfrastruktúra épült ki, amelynek köszönhetően játszi könnyedséggel átjárható az ország elektromos autóval is. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a töltését leggyorsabban lehetővé tevő villámtöltők száma még viszonylag alacsony az ország keleti részén.

Lényeges arra is kitérni, hogy az elektromos autósok bármerre is járnak az országban, számos helyről tájékozódhatnak arról, hogy éppen hol tudják feltölteni a járművüket. Ott van például az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. honlapja, ahol elérhető „Magyarország e-töltő térképe”, feltüntetve azokat a helyeket, ahol jellemzően 22 kW-os teljesítményű töltők találhatók. Fontos tudni a térképpel kapcsolatban, hogy a kék színű jelölés a működő, míg a narancssárga színű jelölés a tervezett e-töltőket mutatja. Az e-mobi töltőit bárki szabadon használhatja, nem kell hozzá regisztráció, vagy bármilyen applikáció letöltése. Más a helyzet az Elmű esetében, amely szintén jelentős töltőhálózatot üzemeltet, igaz töltőpontjainak jelentős része Budapesten található. Itt bizony szükség van előzetes regisztrációra, valamint egy applikáció letöltésére, amennyiben az autós igénybe akarja venni az Elmű áramkútjait.

Természetesen léteznek nagy, nemzetközi alkalmazások is, amelyek segítséget nyújtanak abban, hogy éppen hol tudnak tölteni az elektromos autósok Magyarországon, vagy éppen külföldön. Ott van például a PlugShare, amely applikáció letölthető iOS és Android készülékekre egyaránt. Az alkalmazás azért is nagyon hasznos, mert nem csak az általunk beírt címhez legközelebb eső töltőpontokat mutatja meg, hanem számos egyéb információval is szolgált. Megtudhatja az elektromos autós például, hogy ingyenes-e a parkolás, milyen szolgáltatásokat vehet igénybe, amíg járműve töltődik, milyen töltőtípusok érhetőek el a helyszínen, vagy üzemel-e egyáltalán az adott töltő.

Nagyon hasznos lehet a tájékozódásban az Openchargemap.org is, ahol szintén a lokáció megadását követően kerülnek listázásra a legközelebbi töltőpontok. A távolságon túl információt kaphatunk arról is, hogy az adott töltő nyilvános-e, éppen üzemel-e, mekkora a teljesítménye és milyen a töltő típusa. Érdemes szem előtt tartani, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor egy adott töltő nem üzemel, ezért fontos mindig ellenőrizni az aktuális állapotukat, mielőtt célba vesszük őket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

elektromos autó

elektromos töltő

e-mobi

plugshare

openchargemap