Hatalmas összegeket térített vissza tavaly az utasoknak a MÁV

Világgazdaság   
  Megosztom
Hatalmas összegeket térített vissza tavaly az utasoknak a MÁV

Az elmúlt évben 8 százalékkal nőtt a jegyük visszaváltásáért reklamáló vasúti utasok száma, ám jócskán bővülő forgalom mellett - írja a Világgazdaság.

A MÁV kommunikációs igazgatósága arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy 2018-ban több mint 13 ezer jegyvisszatérítési igényt nyújtottak be az utasok a vasúttársaságnak, ami 8 százalékos növekedést jelent a 2017-es adatokhoz képest. Hozzátették, hogy ebben az időszakban 2,8 millióval bővült az utazóközönség.

Mind a visszatérítési, mind a kártérítési igények száma növekedést mutat az elmúlt éveket tekintve, de ez elenyésző mértékű az utasszám-emelkedéshez képest

– jegyezték meg, majd azt is elmondták, hogy a visszatérítési igényeket 90 százalékban az utasok javára bírálták el így tavaly 63 millió forintot térített vissza a vasúttársaság. 2017-ben szintén 90 százalék volt a pozitív elbírálási arány, azonban akkor még 59 millió forintra rúgott ez az összeg. Tavaly 219 kártérítés iránti bejelentés született, összesen közel egymillió forint értékben. A legmagasabb visszatérítési összeg 500 ezer forint volt, kártérítésnél pedig 73 ezer forint.

A statisztikák szerint az utasok nagyjából egy hónap alatt kapták meg az igényelt összeget, amiből átlagosan 17 nap volt az elbírálás, és 13 nap az utalás. Visszatérítéskor 20 százalék, internetes vásárlás esetén 10 százalék kezelési költséget számít fel a vasút.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

máv

vasút

utazás

vonat

menetjegy

visszatérítés