Kiderült: nyelvi nehézségek miatt vesztegel Esztergomnál a román hajó

24.hu   
  Megosztom
Kiderült: nyelvi nehézségek miatt vesztegel Esztergomnál a román hajó

A Duna esztergomi szakaszán futott zátonyra még január 17-én egy román teherhajó, amikor valamiért letért a hajózási útvonalról. A hajó egyelőre vesztegel, a legénységnek meg kell várnia, hogy emelkedjen a folyó vízszintje. A JESS elnevzésű hajón maradt matróz a Meglepetés magazin munkatársainak nyilatkozott először.

A legénységből azóta már csak egy ember maradt a fedélzeten, aki most beszámolt a megfeneklésük okáról. Elmondása szerint vaksötétben hajózva a Dunán egy szembejövő uszállyal egyeztetett rádión a kapitány, de mivel a szembejövő hajó csak angolul, ők pedig csak németül tudtak kommunikálni, egy félreértés miatt jobbra fordultak: egyenesen a zátonynak.

Január 16-án indultak Gönyüről Bajára. A teherhajó előszört járt a Dunának ezen a szakaszán, valamint Magyarországon is. Eddig Hollandia–Németország–Belgium útvonalon szállítottak a hajóval.

A kapitány sem ismerte a terepet, így ez is közrejátszhatott, hogy ez lett a vége

- mondta el a matróz.

Ahhoz, hogy tovább tudjanak hajózni, a Duna vízszintjének meg kell emelkednie, de a történtek után éppen apadni kezdett a vízszint. Azóta már ismét emelkedett, de még mindig hiányzik körülbelül két méter, hogy a román hajó folytathassa útját. Addig is egy matróznak a fedélzeten kell maradnia a hajózási szabályzat szerint. A matróz mindennapjainak részleteiről a Meglepetés magazin tudósít.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hajó

duna

román

uszály

teherhajó

esztergom

zátony