Itt épülhet a legújabb magyar híd: több városnak is kapóra jöhet

HelloVidék   
  Megosztom
Itt épülhet a legújabb magyar híd: több városnak is kapóra jöhet

Eredményesen zárult a mohácsi Duna-híd tervezésére kiírt pályázat, újabb állomásához ért a beruházás. A fejlesztés Pécs számára is fontos, hiszen utat nyit keleti irányba, Szeged, Debrecen felé is összeköttetést jelenthet a későbbiekben - írja a Pécsma.hu.

A portál szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ugyanis a napokban eredményt hirdetett az erre kiírt közbeszerzésen, elkezdődhet a Mohácsra tervezett új Duna-híd műszaki tervezése. A tervek szerint a Speciálterv Építőmérnöki Kft. végezheti el a munkát, a beruházás összege 972 millió forint. A tervek szerint 240 méteres híd köti majd össze a folyó két partját, ráadásul ez lesz Baranya első Duna-hídja.

Nagyon rég vágytak már a mohácsiak egy hídra, mivel a kompot nagyban befolyásolták az időjárás változásai. Ha elkészül a híd, az nagyban megkönnyítené a környéken élők életét a közlekedés szempontjából. Természetesen nem csak a városank lenne jó a híd megépítése, de a Dunántúl legnagyobb városának, Pécsnek is javára válna.

Nem ez lesz az egyetlen híd

A cél, hogy a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld központját, azaz Pécset és Szegedet gyorsforgalmi kösse össze. Pécstől az M60-M6 már készen van, ezt követi kelet felé haladva a híd, majd innen kell közúti kapcsolatot létrehozni Szeged felé

- jelentette be Orbán Viktor kormányfő. Ráadásul kitért arra is, hogy a mostani híd megépítése mellett tervben van egy második is, ami az M6-os autópályát és az 51-es főutat köti össze.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

duna

híd

pécs

baranya