Indul az országos razzia: itt számíthatnak ellenőrzésre az autósok

HelloVidék   
  Megosztom
Indul az országos razzia: itt számíthatnak ellenőrzésre az autósok

A mai Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Napon (ILCAD), országszerte közös ellenőrzéseket végez a MÁV és a rendőrség hatvanegy vasúti átjárónál. Különösen fontos az utazási szezonban, valamint az iskolai nyári szünet közeledtével, hogy a járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok körültekintően közlekedjenek, és minden esetben győződjenek meg a biztonságos áthaladás feltételeiről az átjárókban.

A MÁV kiemelt feladatának tekinti, hogy mindent megtegyen a vasúti átjárókban bekövetkező közlekedési balesetek megelőzése érdekében, ezért – az útátjárós fejlesztések mellett – a rendőrséggel közösen minden évben nagy erőfeszítéseket tesz, többször is közös akcióval hívja fel a közúton közlekedők figyelmét a biztonságos áthaladásra. Ellenőrzésekre 2017-ben 157 vasúti átjáróban, 190 alkalommal; 2018-ban 222 útátjáróban, 184 alkalommal került sor, a kiemelten veszélyes helyeken több alkalommal is – olvasható a MÁV Zrt. közleményében.

A „Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban” című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként a rendőrök országosan ez évben, június 6-án több mint hatvan helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasútbiztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban hívják fel az autósok, kerékpárosok figyelmét a kockázatokra. Ezenkívül vizsgálják még a közúti-vasúti kereszteződések állapotát, a vágányok melletti területeket, az útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát.

2018-ban a MÁV és a MÁV- pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben nyolcvankilenc ütközés és gázolás történt. Ez egész évre vetítve több mint 2017-ben (83), ám a tavalyi utolsó negyedévben (22-ről 17-re) és az idei első öt hónapban (25-ről 20-ra) csökkent a balesetek száma az előző évek azonos időszakaihoz képest. Május végéig húsz alkalommal következett be baleset az átjárókban, ami öttel kevesebb a tavalyi év azonos időszakához képest. Idén heten vesztették életüket, míg tavaly négy halálos áldozat volt május végéig. Idén eddig négyen súlyosan sérültek meg, kilenc baleset személyi sérülés nélkül végződött.

A balesetek majdnem mindegyikét az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. A gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is az okok között szerepel. Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt.

Tavaly hét, idén májusig három autó ütközött az útátjáróban haladó vonat oldalának, ami egyértelműen a gépjárművezetők figyelmetlenségét, rossz közlekedési morálját mutatja. Ezekből kiemelkedik a január 20-i baleset, amikor Sóstóhegy és Kemecse között jól működő fél- és fénysorompóban tehervonat huszonegyedik kocsijának ütközött egy gépkocsi.

Megnövekedett a gázolások száma ennek oka az, hogy az átkelő gyalogos mobiltelefonjába mélyed és nem néz körül. Sokszor tetézik ezt azzal, hogy fejhallgatóval hangosan hallgatnak zenét, így esélyük sem marad, hogy meghallják a vonatot vagy annak kürtülését. Ez különösen veszélyes azokon a vonalakon, amelyeken csendesebb, modern motorvonatok közlekednek.

Fotó: MÁV

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

vonat

baleset-megelőzés

baleset

gázolás

szabálytalanság

máv