Feltúrták a balatoni strandokat: rosszkor jött a felújítás

Index   
  Megosztom
Feltúrták a balatoni strandokat: rosszkor jött a felújítás

Olvasók számoltak be arról, hogy a nyári szezont nagyban érintő felújítások vették kezdetét a Balaton környékén - írja az Index. Mint kiderült, egy pályázatnak köszönhetően megújul majd Balatonboglár, Balatonmáriafürdő, Fonyód, Balatonfenyves és Balatonlelle egy-egy partszakasza is.

Nincs az a pr-es, önkormányzati, közbeszerzési vagy uniós pályázati bullshit, amivel meg lehetne magyarázni, miért az év legmelegebb időszakában, a nyári szezon elején kezdik el építeni Fonyódon a futópályát a környék egyik legnépszerűbb szabadstrandján

- írja posztjában a portál olvasója.

Egy másik olvasó kiderítette azt is, miért most történik a felújítás. Még március végén derült ki, hogy a Délnyugat-Balaton öt települése 1,4 milliárd forint támogatást nyert szabadstrandjai felújítására. A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázata által megújul Balatonboglár, Balatonmáriafürdő, Fonyód, Balatonfenyves és Balatonlelle egy-egy partszakasza is. Ennek köszönhetően a felújítások végére a strandok és környékük sokkal modernebb és biztonságosabb lesz.

A baj csak az, hogy a nyári szezon már elkezdődött - ami viszont a tervezőket és kivitelezőket nem zavarja. Az eddigi tervek szerint június vége a befejezési határidő, de Fonyódon például már most látszik, hogy nem fognak végezni a tervetett időpontra.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

felújítás

balatonboglár

balatonmáriafürdő

fonyód

balatonfenyves

strand

szezon

nyár