Új kerékpárrendszer Pécsett: pattanj biciklire a parkolóban!

MTI   
  Megosztom
Új kerékpárrendszer Pécsett: pattanj biciklire a parkolóban!

Hetven, villanymotoros rásegítéssel működő kerékpárral, valamint a pécsi belváros hét pontján elhelyezett töltő-dokkoló állomással közösségi kerékpáros közlekedési rendszer kezdte meg működését a baranyai megyeszékhelyen szerdán.

Az elektromos közösségi kerékpárok kölcsönzését a belváros nyugati és keleti vége közötti 3,2 kilométer hosszú kerékpáros-útvonal mentén tették lehetővé. Ezzel együtt a kerékpárokat bárhol a városban vagy annak környékén használni lehet majd, mondta el Páva Zsolt polgármester a járműveket és a rendszert bemutató sajtótájékoztatón.

A több mint 150 millió forint fejlesztési forrásból megvalósuló projektet a polgármester történelminek nevezte, mondván, korábban nem volt példa ilyen közösségi közlekedési rendszerre Pécsett. Szeretnék azt is elérni, hogy a pécsi belvárosba kevesebben hajtsanak be autóval. A dokkoló állomások nagyobb részét éppen ezért parkolóhelyek közvetlen közelében építették meg.

Elkötelezett az önkormányzat a kerékpárral közlekedők támogatása mellett, ezért városszerte alakítottak ki vagy újítottak fel, bővítettek kerékpárutakat az utóbbi években, mondta el Páva Zsolt, hozzátéve, hogy jelenleg a Pécs közigazgatási határain belüli kerékpárutak hossza mintegy harminc kilométer, s ezt a számot harmadával növelni szeretné az önkormányzat néhány éven belül.

A bicikliket regisztrációt követően lehet használati díj fejében felvenni a dokkolókból, és a város bármely gyűjtőállomásán visszaadhatók. A rendszer automatikus működtetésű, azaz nem igényel a helyszíneken személyzetet, közölte Kiss Bálint, a rendszert kiépítő Cycleme Bérkerékpár Rendszerek Kft. projektvezetője.

A biciklik kifejezetten alkalmasak a pécsi terepviszonyokra. Az elektromos rásegítés akár 10-20 kilométeres hegymenet könnyed leküzdését is lehetővé teszi, tudatta Neuzer András, a gyártást végző hazai tulajdonú Neuzer Kerékpár Kft. ügyvezetője.

A használati díj alkalmi felhasználók számára 350 forint, ami félórás tekerést tesz lehetővé, ezt követően óránként 250-400 forintot kell fizetniük az időtartamtól függően. A rendszeres felhasználók és a Tüke kártya, azaz a pécsi városkártya tulajdonosai, valamint a pécsi oktatási intézményhez tartozó diákigazolványokkal és Irány Pécs! turisztikai kedvezménykártyával rendelkezők jogosultak kedvezményes bérlet váltására is.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pécs

bicikli

kölcsönzés

kerékpár