Új rekord született: rengeteg pénzt költenek a magyarok útdíjakra

MTI   
  Megosztom
Új rekord született: rengeteg pénzt költenek a magyarok útdíjakra

Rekord összeget, bruttó 186,3 milliárd forintot fizettek be a magyarországi utakat használók az idei első félévben, 15 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban - mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Bartal Tamás ismertette, hogy az e-matricák vásárlásából bruttó 48,5 milliárd forint folyt be, 11 százalékkal több a tavalyi első félévinél. Az e-útdíj rendszerben, a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználatából bruttó 137,8 milliárd forint bevétel származott, ami 19 százalékkal haladta meg az előző év első félévét.

Bartal Tamás kiemelte azt is, hogy a terveknek megfelelően erősítették a NÚSZ ellenőrzési tevékenységét, mert az elmúlt években emelkedett az utakat fizetés nélkül használók száma, különösen a külföldiek körében.

A vezérigazgató az adatokat ismertetve elmondta, hogy átalakulóban vannak a vásárlási szokások. Míg korábban minden e-matrica értékesítése nagyjából hasonló mértékben nőtt, idén az első félévben a heti országos matricából 5 százalékkal kevesebb fogyott, mint tavaly az első hat hónapban. A havi országos e-matrica vásárlása ugyanakkor jelentősen, 16 százalékkal nőtt.

Az éves országos és az éves megyei matricákból 10-10 százalékkal több fogyott

- jelezte, hozzátéve, hogy az autósok tudatosabbak a korábbinál, hosszabb távra terveznek, emellett mobilisabbak, több pénzük van az utazásra. Bartal Tamás kitért arra is, hogy az autósok többsége változatlanul a benzinkutaknál vásárol e-matricát, de egyre nagyobb a NÚSZ saját internetes értékesítése, ami az útdíjfizetési szolgáltató tudatos stratégiájának eredménye.

Az e-útdíjak esetében a szokások változatlanok, az ügyfelek több mint 90 százaléka fedélzeti egység alkalmazásával fizet. A HU-GO rendszerben regisztrált járművek száma a tavaly júniusi 354 ezerről 410 ezerre nőtt - közölte.

Az e-matricák 65 százalékát magyar autósok, 35 százalékát külföldiek vásárolták az első fél évben. A NÚSZ arra számít, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ez az arány az év végére 50-50 százalék körül lesz, mert a nyári szabadságok és az év végi ünnepek miatt erőteljesebbé válik a tranzitforgalom. A kamionos - e-útdíjas - bevételeknél csaknem 52 százalék volt a külföldiek aránya az első fél évben.

Az ellenőrzésekről szólva a vezérigazgató elmondta: új ellenőrzési módszereket fejlesztettek ki és kezdtek alkalmazni. Különösen nagy hangsúlyt fordítanak a külföldi rendszámú járművekre, mert tavaly év végén a magyarországi utakat e-matrica nélkül használók között a külföldiek aránya elérte a 70 százalékot, a kamionok esetében pedig 77 százalék volt a külföldiek aránya a bliccelők között.

Bartal Tamás hangsúlyozta: a fokozott ellenőrzés eredményeképpen fél év alatt az e-matricák esetében megállították az utakat jogosulatlanul használó külföldiek számának növekedését. A belföldi jogosulatlan úthasználók száma kissé nőtt néhány bűnszövetkezetként működő cég miatt, ebben az ügyben a NÚSZ együttműködik a rendőrséggel és az adóhatósággal.

Az e-útdíjaknál összesen 25 százalékkal sikerült csökkenteni a jogosulatlan úthasználatok számát, ezen belül a belföldi kamionosok esetében 50, a külföldiek esetében pedig 18 százalékkal. Az összes pótdíjbevétel 3,2 milliárd forint volt az első félévben, 3,5 százalékkal több, mint tavaly az első hat hónapban. Bartal Tamás kiemelte azt is, hogy 84 százalékkal tudták növelni a külföldiektől behajtott pótdíjak összegét.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

út

útdíj

közlekedés

autó

utazás

autópálya

autóút

gyorsforgalmi